Antoni Judit: „Ablakok Pápua Új-Guineára" (Távoli világok emberközelben II. Gödöllői Városi Múzeum, 2008)

tésként szinte kizárólag a hátoldalát lereszelve, csak a szájadék részt varrták vagy fűzték fel: a ráfordított munkával és a csigák mennyiségével arányosan nőtt a tárgy értéke. Értékmérő vagyontárgyakat készítettek az óriási méretű kagyló, a Tridacna gigás héjából: a vastag kagylóhéjat rostzsineggel lapokra fűrészelték, majd egy viszonylag nagy átmérőjű bambusz-fúróval előbb az egyik oldalon, utána a másik oldalon befúrják a kellő mélységig. A műveletet megismételve egy kisebb bambusszal kialakítják a gyűrű alakú tárgy belső átmérőjét, majd a kagylógyűrűt gondosan kör­becsiszolják. Rostzsinegre fűzve láncként is hordható, de ezek a gyűrűk díszítik a szertartási házak oromfalát egyes népcsoportoknál, illetve ezeket használják a menyasszonyért felajánlott váltságdíj részeként. A Wewaktól nyugatra élő Yangoru és más rokon népeknél a kagylógyűrűk szintén értékmérők, de talán még fontosabb a „talipun", a nagy zöld tengeri csiga (Turbo marmoreus) vagy az óriás kürtőcsiga (Syrinx aruanus) házából készült, rostfonat-maszkkal feldí­szített tárgy, amely azon kívül, hogy a menyasszony­váltság egyik fizetőeszköze, a házban őrizve biztosítja a család és a kert egészségének és termékenységének fennmaradását. Kisebb csiga- és kagylógyűrűket főleg különböző Conus-fajok csúcsából csiszoltak, ezeket szintén láncként vagy egy vesszőre felfűzve, értéktárgyakként látjuk viszont. A gyűrűket az első európaiak meg­jelenésétől kezdődően „hamisították" is: az európaiak olcsó, gyárilag előállított, az eredetieket utánzó üveg­és porcelánkarikákkal kereskedtek a pápuákkal és a melanézekkel, illetve fizették meg munkájukat. A nagy gyöngyházkagyló (Pinctada margaritifera és Pinctada maxima) házából kivágott félhold alakú ékszer, a kina (szintén vagyontárgy) kereskedelme már több ezer éve virágzik a Highlands és a déli partvidék között. Ékszer s egyben a vagyon jelzője a Cymbium melo („dinnyecsiga") házából készült nagyméretű kör­szeletforma ékszer, mely főleg a hegyvidékek lakóinak körében keresett árucikk. A nagy Charonia tritonis csiga átfúrva kürtként szolgált szerte Óceániában. A Sepik vidék ősi tengeri üledékéből néha előkerül egy­egy fosszilis csiga, kagyló: ezeket a helyi mítoszokban szereplő eseményekkel hozzák összefüggésbe, és a valóban régi kőeszközökhöz, kőtárgyakhoz hasonlóan megkülönböztetett figyelemben részesítik. Új-Guinea lakosai szívesen dolgozták fel a különböző állatok csontjait, megbecsültebb eszközeik, ékszereik előállításához. A sziget nem bővelkedik annyira meg­munkálható csont-nyersanyagban, mint Európa, és a csontot itt sok esetben kiváltja a gazdag helyi nö­vényvilág. A szinte mindenütt használatos csont tőrök nyersanyagát, hasonlóan néhány eszközéhez, a szige­ten honos kazuárfajok: a nagyobb testű Casuarius ca­suarius, illetve a törpekazuár, Casuarius bennetti combcsontjából (femur), ritkábban a sípcsontjából (ti­bia) faragják és csiszolják. A csont evőeszközök nyers­anyagát a vadon élő vagy a háziállatként tartott disz­nó lábcsontok adják. Egyes, különleges tőrök, dárdák esetében a hegy készülhetett emberi combcsontból is. Nyersanyagbe­szerzésre a csont esetében nem fordítottak különösebb gondot: a helyi adottságoknak megfelelően, a terüle­ten előforduló állatfajok csontjait gyűjtötték be, tették félre egy-egy lakoma után. A csonttárgyak készítése nem különösebben bonyolult feladat és a kutatók sem fordítottak eddig kellő figyelmet rájuk, ezért viszonylag keveset tudunk a részletekről. Nyersanyag felhasz­nálás szempontjából elmondható, hogy eltérő állatfaj megfelelő csontjából vagy ugyanazon állatfaj eltérő csontjából azonos típusú és azonos funkciójú tárgya­kat is készítettek. Az eszközök egy részét többféle sze­repkörben is használták. A tenger és a folyók mellett élő népek eszközeik egy részéhez egyes halfajok csontjait is felhasználták, de leggyakoribbak a teknős csontjából készített eszkö­zök. Kisebb eszközöket és ékszereket gyakran ké­szítettek az erszényes emlősök (pl. repülő róka, repülő kutya, Pteropus sp.) szárnycsontjából, vagy ritkábban az erszényes törpe kenguru, a wallabi szárkapocs­csontjából. A kutyafogak - elsősorban a szemfogak ­mindig nagy értéket képviseltek és általában átfúrva, láncra fűzve pénzként a cserekereskedelemben ját­szottak fontos szerepet. A disznóagyarak illetve a be­lőlük készült, óriási változatosságot tükröző ékszerek az esztétikai élményen kívül gyakran a vagyon nagy­ságát is szemléltették. A madarak színes tollait - vagy a teljes madarat, kiszá­rítva - leginkább ékszerkészítéshez részesítették előny­ben (galamb- és paradicsommadár-fajok), ritkábban a toll szárát (kazuáré), illetve az erszényes emlősök sző­rét-bőrét is felhasználták. A nyersanyag-csoport, amivel a legtöbbször találko­zunk, minden kétséget kizáróan a növényvilágba tar­tozik és eredetét tekintve minden más nyersanyagnál feltehetőleg jóval korábbi felhasználási időpontra ve­zethető vissza. Különösen igaz ez olyan területekre, ahol a növényzet fantasztikus változatosságot kínál ­24

Next

/
Thumbnails
Contents