Antoni Judit: „Ablakok Pápua Új-Guineára" (Távoli világok emberközelben II. Gödöllői Városi Múzeum, 2008)

A háztáji kertekben tárót és yamot ültetnek, kenyérgyümölcs, édesburgonya, kókusz és banán is terem, sőt újabban dohány, kakaó, továbbá számos a gyógyításban, a szertartások során vagy ékszerek nyersanyagául használatos növény is megtalálható. A táró (Colocasia esculenta) a kontyvirág közeli rokona, répaszerű, egy méteres hosszúságot és 12 kilót is elérő gumóját fogyasztják. A yam kúszónövény (Dioscorea esculenta és Dioscorea alata): az elültetett gumók fölé a felső talajrétegből kis halmokat emelnek, ezzel segítve a növekedését. A betakarítás minden termesztett növény esetében nagy ünnepséggel jár, de a yam-ünnepségek még ezek közül is kiemelkednek. A kerteket a száraz időszakban több család közösen létesíti, illetve műveli: a talajt ásóbottal lazítják meg és kerítéssel veszik körül a disznók ellen. Ha a talaj kimerül, újabb területet vesznek igénybe, ahol előbb kiirtják az eredeti növényzetet. A tárgyegyüttesek által képviselt népcsoportok ismertetése: a Sepik folyó népei Új-Guinea népeit elsősorban a nyelvészeti sajátosságok alapján lehet elkülöníteni egymástól. Egy népet - amely néha egyetlen falu lakosságát jelenti - az azonos nyelvet beszélők alkotnak, akik természetesen nyelvi rokonságban állhatnak más népekkel, vagyis ugyanabba a nyelvcsaládba tartoznak. Pápua Új-Guinea általunk ismertetett területein több nagy nyelvcsalád több ágáról van szó: ezek mind pápua nyelvek. Kivételt képeznek az északi partvidéken és a közeli szigeteken élők: az ő nyelvük ausztronéz, melyet régebben maláj-polinéz nyelvcsaládnak is hívtak. A Sepik, a Ramu és a mellékfolyók lapályain élő mintegy 570.000 ember több mint 80 különböző nyelvet basznál, melyek nagy része a pápua nyelvek SepikRamu ágához tartozik, de beszélik a Torricelli-ág nyelveit is például Lumi környékén: ez talán az egész sziget legősibb nyelve a kutatók szerint. A népek nevei gyakorta megegyeznek az általuk lakott terület egy-egy központi településének, falujának vagy a folyónak, tónak a nevével, amelynek a partján letelepedtek. Pusztán a tájékoztatás kedvéért íme néhány nagyobb népcsoport neve: a Sepik alsó folyása mentén élnek a Murik taviak, az Angoram, Yimas, Kopár, Karawari és a Chambri tavak népei, a középső folyásvidéken többek között az Arapes, Abelam, Wosera, latmul, Kwoma, Nukuma, Bőiken, Sawos, Yangoru, Yuat, Kambot, Kominimung stb. népek, míg a folyó felső szakaszán a Mianmin és az Iwam, a forrásvidéken pedig az Ok nyelvű népek. A Felföld (Highlands) népei a sziget legelterjedtebb pápua nyelvcsaládjának (Trans New Guinea Phylum) tagjai, amelyen belül számos kisebb-nagyobb alegységet különböztetnek meg. A gyűjtőterületen élő népek közül legsűrűbben a Mendi, illetve a Hub (Tari) népnevekkel találkozunk. Bármennyire változatos a szigetlakók kultúrája, azért vannak alapvető, közös vonásaik. A társadalom mindmáig elsősorban falvakban él és önellátó gazdálkodást folytat: a partok mentén halászattal, beljebb és főleg a Felföldön disznótartással biztosítják a szükséges proteint, mindenütt termesztenek yamot, édesburgonyát és szágót, illetve begyűjtik a természeti környezetük által adott összes ehető növény- és állatfajt. Mindenki valamelyik klán tagja: a klán olyan rokonsági csoport, amelyet általában apai, ritkábban anyai ágon tartanak nyilván és amely a közös mitológiai őstől származókat, - akik meghatározott területen élnek fogja össze. A klán tagjai egymás között nem házasodhatnak: párt csak „kívülről" (vagy a felosztott klán másik feléből) választhatnak maguknak. A legtöbb klán több kisebb egységre, nagycsaládokra oszlik, amelyek az igazi élet- és gazdasági közösségeket alkotják. Több rokon klán együttese a törzs, bár ez a kötelék meglehetősen bizonytalan: a félreértések elkerülése érdekében előnyösebb például a „nyelvi egység" kifejezés. Szorosabb társadalmi, gazdasági, vallási vagy politikai egység a falu-szint felett csak igen ritkán fordul elő. Minden falubeli életét a szellemekben - a halottakéban, az ősökében, az állatok, növények és a természeti jelenségek szellemeibe - vetett hit határozza meg. E bit különböző szertartások alkalmával nyilvánul meg, melyek során a szellemek megidézése egyben alkalom az ifjak avatására, a házasság érvényesítésére, ajándékok cseréjére,s mint ilyen elősegíti a termékenységet, emeli az ünnepen résztvevők társadalmi státusát és a temetésen megtiszteli a korábban elhunytak és az ősök szellemeit is. A szertartásokat: az ünnepség minden részletét, a drámai színjátékokat, táncokat alapos kidolgozás és a hagyományoknak megfelelő előadás jellemzi, ez biztosítja a kívánt célok elérését. A színhely a falu fő tere és az itt álló közösségi, „szent" épülete: a házakban faragott 10