Antoni Judit: „Ablakok Pápua Új-Guineára" (Távoli világok emberközelben II. Gödöllői Városi Múzeum, 2008)

eleme: a torkolatánál 75 km-re hatol a Bismarck-tengerbe és színezi barnára hordalékával a kék óceánt. A tavak nyugodt vizén úszó fűféle növények élnek, melyek elrothadva csersavat bocsátanak ki magukból, feketére festve a vizet: a Blackwater folyó és vidéke innen kapta nevét. A dús tápanyagforrás miatt errefelé sokkal több a hal, a krokodil és a vízi szárnyas, mint az iszapos folyók közelében. A vegetáció a folyam teljes hosszán állandóan változó: a deltavidéken mangrove-erdőket látunk, az ingoványos részeken a füvek, páfrányok, a Jób könnye a domináns növényfajok, az évszakosan kiszáradó mocsarakban a nád, bambusz és a vadon termő szágópálma nő, míg a magasabban fekvő területeket ismét fű borítja. A hegyekben nagy kiterjedésű esőerdőket találunk, tele a mindennapok és az ünnepek során használt tárgyak, eszközök nyersanyagát adó fákkal, bokrokkal. A Sepik folyó magas korát jelzi az is, hogy a középső folyásvidék nagy részén illetve az alsón teljesen hiányzanak a sziklák és a kövek. A Chambri tavaknál található sziklák így ritkaságuk miatt fontos szerepet játszanak a vallási szertartásokban. A folyókban kevés az őshonos halfaj, mert nem volt elegendő idő a tengerből szárazfölddé változott új környezethez való alkalmazkodásra, így újabban a hal iránti igény kielégítésére az afrikai tilapiát telepítették be. A tropikus őserdőre jellemző, hogy állatvilága a növényekéhez képest szegényesebb. Délkelet-Ázsiát Ausztráliától és Új-Guineától egy állatföldrajzi határ választja eh az új-guineai állatvilág az ausztráliaihoz áll közel. Az erszényes állatok több mint 50 faja, köztük a kisebb testű kenguruk, illetve az emberrel érkezett sertés és a kutya a legfontosabbak. A madarak összesen kb. 860 faja él a szigeten, a nagy futómadár, a kazuár több fajjal is képviselteti magát, hasonlóan a paradicsommadarakhoz, a galambokhoz, papagájokhoz, nem is említve a sok kisebb madárfajt. A hüllők: kígyók, gyíkok, krokodilok közül az utóbbiak szinte mindenütt nagy tiszteletnek örvendő, ősként tisztelt lények. A tenger változatos állatvilága mellett a rovarok azok, amikről nem szabad - és nem is lehet - megfeledkezni. A vízi és az erdei állatok születéséről és az emberhez fűződő kapcsolatukról egy szép eredetmonda szól: „Sok-sok évvel ezelőtt, az idők kezdetén, a falvak lakói megéheztek, mert elmaradt a termés. Két nő elindult élelem után kutatva a tóra halat fogni. A tó közepén állt egy nagy oszlop és az egyik nő felmászott rá. hogy onnan halásszon. A másik elevezett messze a tó másik végébe és miután lement a nap, elfeledve barátnőjét, egyedül tért vissza a faluba. Az ottfelejtett nő megengedte egy fáradt, kimerült madárnak, hogy kipihenje magát a fején. Kedvességéért hálából a madár segítséget kért számára Maselai szellemtől, aki a nőt elvitte magával a tó alatti birodalmába. Itt a nő két tojást hozott a világra, majd visszatért a falujába, hogy kiköltse a tojásokat a tűz melegénél. Amikor kikeltek a tojások, az egyikből madár, a másikból krokodil lett. Az asszony akkor madár-gyermekét az erdőnek, a krokodilt pedig a folyóknak és a tavaknak adta, hogy a falubeliek sose szenvedjenek többé szükséget és ne fenyegesse őket az éhínség. így azután mindörökké valahányszor kiöntenek a folyók, az ő erdei gyermeke biztosítja a táplálékot a falunak, és valahányszor gyenge a termés, az ő vízi gyermeke küld halat a népnek." (Stewart, G.,Specht, J. 1972, p.l., ford.: AntoniJ.) A partvidék, a Sepik-medence és a hegyek közötti kereskedelmi utat a folyók jelentik, de a kereskedés a bizalmatlanság miatt régebben jobbára csak a szomszédos népek között virágzott. A fő árucikkek a partról származó csigák, kagylók és a Sepik nyugati szakaszának hegyeiből érkező kő baltapengék voltak, amelyeket a Felföldre szállítottak. A falvak viszonylagos elszigeteltsége hozta létre azt a nagyfokú változatosságot, amelyet a hagyományokban, építészeti és művészeti stílusokban és az élet szinte minden megnyilvánulásában ma már világszerte megcsodálnak. A termesztett növények szerepe a létfenntartásban felbecsülhetetlen: a pápuák született kertészek, éljenek akár a hegyekben, akár az alföldön. A sekély, mocsaras, tavas vidékeken a szágó a legfontosabb növény: itt vadon is terem. A szágó (Metroxylon sagu) 10-15 méter magasra megnövő pálmafaj, törzsének átmérője 50-80 cm. A pálmát még virágzás előtt vágják ki. a törzsét kettéhasítják, majd a rostos, puha belét egy tompa élű kőeszközzel addig ütögetik, míg fűrészporszerű anyag nem lesz belőle. Ezt a morzsalékot favályúba teszik és vízzel locsolják: a művelet során a vízben leülepedik az apró szemű, nagy kalóriatartalmú keményítő, a szágóliszt. Egy pálmatörzsből mérettől függően 100-300 kg nyers szágóliszt készül. A lisztből lepényt sütnek vagy megfőzik és fehérjét adó húsokkal illetve vitaminokat is tartalmazó egyéb növényekkel, gyümölcsökkel együtt fogyasztják. 9