G. Merva Mária - Horváth Lajos (szerk.): Gödöllő története I. A kezdetektől 1867-ig (Gödöllő, 2007)
A TÁJ RÉGÉSZETI EMLÉKEI - Mesterházy Károly: GÖDÖLLŐ FÖLDJE A NÉPVÁNDORLÁS ÉS A HONFOGLALÁS KORÁBAN
68 A második gödöllői honfoglalás kori „temető" a várostól északra, a mai belterület északi szélén, a Rákos-patak fölött emelkedő Öreghegyen, Kaffka László nyugalmazott államtitkár birtokán került elő 191 l-ben. 8 6 Természetesen ezt sem régészek tárták fel, hanem szőlő alá forgatáskor találták a napszámosok. Valószínűleg elég jó állapotban voltak a földben a vastárgyak, így elég töredéket őriztek meg közülük, s ezért több tárgyra is következtethetünk a túlzás veszélye nélkül. Bizonyos tehát, hogy harcos, azaz férfi feküdt a sírban, mert mellette volt vasszablyája és tegeze hat nyílcsúccsal. Míg a szablya, a közelharc fegyvere egészen jó állapotban maradt meg, a tegezből csak két vaspálcát őriztek meg. A nyilak tárolására szolgáló, valószínűleg nyírfakéreg tartó alkalmatosság oldalait öt-hat vaspálcával merevítették egykor, cipó alakú fenekét vaspánttal szokták összefogni. Száját vagy vas- vagy csontlemezekkel szegélyezték, és nyakára, amely a szája alsó részén összeszűkült, szintén merevítő vaspánt szokott kerülni. így bizton állíthatjuk, hogy a tegezből szinte morzsák maradtak ránk. Hogy valóban hat nyílcsúcs volt eredetileg a tegezben és nem több, az azért valószínű, mert már ez is nagyon soknak számít a hitelesen feltárt leletekkel összevetve. Általában hét nyílcsúcs a legtöbb, bár kivételesen nyolc, sőt tizenegy nyíl is került már elő harcos sírjából. A vitézt lovával együtt temették el, de a sírba csak a kitömött vagy összehajtogatott lóbőrt tették, melyben benne maradt a ló koponyája és négy lába. Mivel a munkások nem figyelték meg a lócsontok helyzetét, így nem tudjuk, melyik fajta lóáldozatot alkalmazták a temetéskor. Ráadásul csak a lókoponyát vették észre, a lábcsontokat nem. Azt sem tudjuk, hogy a lószerszám a lóbőrre volt-e helyezve, a zablával a ló fogai közt, vagy az orrára rátéve, és a kengyelek talpukkal lefele álltak-e a lócsontok mellett. Ebből következtethetnénk a nyereg elhelyezkedésére a sírban, ami szinte bizonyos, hogy ott volt a kengyelek mellett, illetve között. Valószínűleg a nyereghez tartozott két szegecselt, és a (kápára?) hajlított ezüstlemez díszítés, melynek rajza ma már nem egyértelmű. Semmit sem őriztek meg az íjból, pedig az is biztosan volt a sírban. Az íj középső részét, amit marokra fogott a harcos, és két végét, amire a húrt erősítették, csontlemezekkel szokták borítani. A munkások e csontokat nem figyelték meg, hiszen mint láttuk, még a jóval nagyobb lólábakat sem őrizték meg. A sírban volt két bronz szíjelosztó karika, mindegyiken két-két ezüst szíjszorító lemezzel. Ezek minden bizonnyal a szablya hüvelyéhez tartoztak, amellyel az övhöz egy-egy mellékszíjon át kapcsolódtak. Az öv szíja nem lehetett nagyon díszes. Az övcsaton kívül tartozhatott hozzá ugyan néhány ezüst- vagy bronzveret, de az egyetlen veret, amit megtaláltak a napszámosok, elméletben a nyereg dísze is lehetett, hiszen nem tudjuk, hogy a sír mely táján került elő. A személyes ékszerekhez tartozik egy ezüstlemezből készült pántkarperec, és volt két egyszerű fülkarikája, amiből a munkások egyet megtaláltak, másikra csak a koponyán levő zöld oxid folt utalt. A leleteket a tulajdonos Kaffka László magánál őrizte 1944-ig, amikor is a front közeledtére (egy kengyel kivételével?) a birtokon elásta, elrejtette őket. Azóta is ott vannak. 8 7 Szerencsére 1911-ben a sír megtalálásáról értesítették a Nemzeti Múzeumot, és annak régész őre, Supka Géza helyszíni szemlét és rövid eredménytelen ásatást is végezve, a lele86 SUPKA G. 1911. 180-182. pp.; MRT XIII/3.10/5. lh. 87 MNM RA. 7.1/1988.
