G. Merva Mária - Horváth Lajos (szerk.): Gödöllő története I. A kezdetektől 1867-ig (Gödöllő, 2007)

A TÁJ RÉGÉSZETI EMLÉKEI - Kővári Klára: GÖDÖLLŐ AZ ŐSKORBAN

43 nevezett kincsleletekből és a raktárleletekből ismerünk. A pilinyi kultúra köréből ma már számos ilyen leletet tartunk számon,

5

8 ezeket valamilyen veszélyhelyzetben, ellenséges támadáskor rejtették, ásták el, de egyes vélemények szerint áldozati ajándékként is földbe kerülhettek. A rendkívül magas színvonalat elérő bronzművesség kapcsán feltétlenül meg kell emlékeznünk egy olyan leletről, amelyre Gödöllő szomszédságában, a vácszentlászlói határban bukkantak még a 19. század végén. 1871-ben Varsányi János megyei mérnök a Csörsz-árok közelében 32 darabból álló bronzkincset talált. Leírása szerint a bronzlemezből készített, kettős spirálissal díszített diadéma köré 4 bronztű volt leszúrva, belsejébe pedig egy bronz csészét és különböző bronztárgyakat raktak.

5

9 A különleges fejéket a pilinyi kultúra népének valamely igen rangos, előkelő tagja viselhette, hiszen pontos mása miniatűr változatban a kultúra nagybátonyi temetőjéből került elő.

6

0 Az utóbbi évek kutatásainak köszönhetően kirajzolódnak előttünk a pilinyi népesség Pest megyei elterjedésének határai. Településterületük délnyugati széle a megye északi részén a Kosd-Vác-Veresegyház-Gödöllő-Isaszeg-Pécel vonalon húzódott.

6

1 Az ebbe a sorba illeszkedő gödöllői lelőhelyek egyike a város keleti szélén Máriabesnyő,

6

2 a másik pedig a halastavaknál levő, már többször említett nagy lelőhely.

6

3 Mindkettőn terepbejárás során sikerült megtalálni a kultúra cserepeit, többek között a „vezérleletnek" számító, hangsúlyozott, függőlegesen árkolt vállú urnatöredékeket (II. t. 10,13,16.). A pilinyi kultúra késői szakasza párhuzamosítható a közép-európai kiterjedésű urnamezős kultúrával, amely a késő bronzkor második felében élt a Dunántúlon. Nevét nagy sírszámú, hamvasztásos sírokat tartalmazó temetőiről kapta. Az urnamezős nép kelet felé terjeszkedve megszállta a Duna-kanyart, és elterjedt a Duna-Tisza közének északi, északnyugati részén. Megjelenik a Gödöllő-domvidéken is, elfoglalva ezzel a korábbi pilinyi területeket. Egy 1934-es adat nagy valószínűséggel enged következtetni az urnamezős kultúra sírjának vagy temetőjének gödöllői előfordulására. Berente István ugyanis arról számol be a Gödöllői Hírlap hasábjain, hogy „1934-ben egy nagy zivatar után Babaton az Egerszegre vezető, mélyen a hegyoldalba vágott utat a rohanó víztömeg árokszerűen kimosta. Mikor ennek betömésére az út dombos oldaláról a földet lelapátolták, hogy vele a vízmosást betöltsék, egy 50 cm magasságú, kezdetleges munkáju fekete cserép urna került elő s benne égett csontok maradványai voltak felismerhetők. További ásásnál még egy kis veres cserépedényt is találtak, amely szintén kezdetleges volt, kézzelgyurott (és nem korongon készült)..." Ugyanezen hely közelében „égetett cserépből való kis korongok kerültek elő más alkalommal"

6

4. A sír kulturális besorolását az a tény támaszt58 MOZSOLICSA. 1973. 59 Arch. Ért. 4 (1870) 195-196. A diadémát az MNM-ben őrzik. 60 PATAYP. 1967. 61 KŐVÁRI K. 1998. 57-58. pp., 15. k. 62 MRT XIII/3. köt., 10/2. lh.; VTM 79.250.2. 63 MRT XIII/3. köt., 10/25. lh.; IFM 79.631.41-50. 64 BERENTE I. 1940. 1. p. A leletek Berente szerint a gödöllői koronauradalom gyűjteményébe kerültek, ma már nincsenek meg.