G. Merva Mária - Horváth Lajos (szerk.): Gödöllő története I. A kezdetektől 1867-ig (Gödöllő, 2007)
A TÁJ RÉGÉSZETI EMLÉKEI - Kővári Klára: GÖDÖLLŐ AZ ŐSKORBAN
39 irányultságát figyelhetjük meg. A dunántúli vonaldíszes kerámiát felváltó, abból déli hatásokra kialakuló lengyeli kultúra (nevét a Tolna megyei Lengyel község határában levő lelőhelyéről kapta) elterjedési területe a Dunántúl nagy része, Nyugat-Szlovákia, Ausztria egy része, Dél-Morvaország és Dél-Lengyelország volt. Kelet felé benépesítette a Duna-kanyart, a Cserhát vidékét, és sorban húzódnak lelőhelyei a Galga-völgyben. Gödöllő szomszédságában, az aszódi Papi-földeken található egyik nagyméretű, koncentrált települése, ahol többek közt az egykori felszínre épített, tapasztott, felmenő falú kiscsaládi házakat tártak fel; továbbá 220, gazdag melléklettel ellátott sírt, amelyeket a településen belül, de annak akkor éppen nem lakott részén ástak. 3 3 Valószínűleg éghajlati tényezők játszhattak szerepet abban, hogy a rézkorban (Kr. e. 4500/4400 - Kr. e. 2800/2700) megváltozott életmóddal, gazdálkodással, átalakuló települési képpel találkozunk, elsősorban az ország keleti részén. A csapadékosabb, hűvösebb időszak beköszöntével a kora rézkortól a földművelés helyett az állattartás került előtérbe, s nyilván ennek következtében rövidebb életű, kisebb települések jöttek létre. Megváltozott a temetkezési mód is. Az újkőkorban általában a település már nem lakott, elhagyott részein temették el a közösség elhunyt tagjait, most viszont különálló, nagy sírszámú temetők jöttek létre, amelyekben szigorú, kötött rítus szerint helyezték el a halottakat. Rendkívül nagy jelentőségű az új nyersanyag, a réz felhasználása. Bár apró réztárgyak, főleg ékszerek már az újkőkor végén előfordulnak, a rézből készült eszközök és fegyverek nagyarányú elterjedésére az új korszakban - főleg annak középső szakaszában - került sor. A rézzel együtt megjelentek az aranyból készült ékszerek is. 1926-ban Gödöllő belterületének déli szélénél, a burgonyatermelési kísérleti telepen sírra bukkantak. Sajnos nem szakszerűen, régész irányításával tárták fel, a csontváz koponyája alatt talált, rézből készült kést azonban szerencsére a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozták. A 12 cm hosszú, lapos kés előképei a kőből csiszolt pengék lehettek 3 4 (1.1.11.). A sírleletet a kutatás a középső rézkori bodrogkeresztúri kultúrához sorolja, 3 5 amelynek törzsterülete az Alföldön volt, a jelek szerint azonban a Gödöllőidombságot is megszállta. 1983-ban a Gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézet területén talált Lacza Béla egy jellegzetes, beszúrkált pontsorokkal díszített edénytöredéket 36 (I. t. 8.). További bizonyíték a kultúra itteni elterjedésére a Pécelen feltárt, 6 sírból álló temetőrészlet. 3 7 Ezek a leletek a keleti országrésszel való kapcsolatnak a bizonyítékai. A gödöllői halastavaknál gyűjtött, bekarcolt vonalakkal és rovátkákkal díszített, mészbetét nyomát mutató edényalj-töredék 3 8 (I. t. 6.) és a Nagytarcsán lelt kis agyagszobrocska (idol) 3 9 viszont a tűzdelt barázdás díszű edények népéhei köthető, s arra utal, hogy a középső rézkor végén nyugatról jövő hatások érték vidékünket. 33 KALICZN. 1985. 34 MNM RŐ 81.1.1.; HILLEBRAND J. 1926,30. p., 4. kép; MRT XII1/3. köt., 10/4. lh. 35 PATAY R 1961. 24. p. 36 VTM 84.17.1.; MRT XIII/3. köt., 10/27. lh. 37 KŐVÁRI K. 1980. 38 IFM 79.631.32.; MRT XIII/3. köt., 10/25. lh. 39 BONDÁRM. 1985.
