Lábadi Károly (szerk.): „…csak néztem és gyönyörködtem” Népművészet a gödöllői művésztelepen (Gödöllő, 2004)

Tanulmányok - A nép művészetének keresése

nek mellékleteiként.

1

4 írásában Körösfői Kalotaszeget jelölte meg a gödöllőiek legfőbb gyűjtési-kutatási központjául. Az írás néprajzi szempontból is rendkívül figyelemreméltó. Szerzője amellett, hogy figyelmeztet a gyáripar hátrányára és a művészibb, örömet is szerző háziipart méltatja, felfigyel a paraszti munkaerkölcsre és értékrendre is. A parasztság mértéktartó, harmonikus életmódja és a tárgyak célszerű, rendeltetésszerű előállítása, illetve használata fogalmazódik meg a lap hasábjain. A gödöllőiek egyik fő gondolata volt a munka, az élet és a művészet egységének összekapcsolása. Céljuk eléréséhez, hogy a környezetet és az élet mindennapi tárgyait megszépítsék, a népművészetet tekintették példának, melyben a nép „minden fúrása-faragása, varrása és szövése az igazi, istenadta művészet bélyegét viseli magán."

1

5 A népi gyakorlatban azonban a megkülönböztetett műgonddal formált tárgyak többnyire kívül estek a mindennapi tevékenységek szféráján, hiszen a díszítés, a forma finomsága gyöngítette a tárgyat, akadályozta, sőt veszélyeztette eredeti szerepe betöltésében. Ennek következtében a hétköznapi tárgyak általában egyszerűek, s minden fajta díszítést nélkülöztek. A díszesek teljesen felmentve ugyan nem voltak a gyakorlati használat alól, szerepük azonban az ünnepélyes alkalmakra korlátozódott.

1

6 A gödöllőiek - a mindennapi élet tárgyainak megszépítését hirdetve - a népművészet reprezentatív megnyilvánulásai iránt érdeklődtek, s nem véletlen, hogy művészetük egyik leggyakoribb ihletőjének, a népi öltözetnek is különösen díszes, ünnepi formájával találkozhatunk a tanulmányrajzokon. Cikkében Körösfői a kalotaszegi művészet eredetéről folytatott vitát is megemlíti, de ő maga nem kíván a vitába bekapcsolódni, viszont felfigyel a különböző népek kulturális kölcsönhatásaira. A viseletben mindenekelőtt az emberi test arányaihoz való alkalmazkodást találja szépnek, mely az erdélyi viseletek sajátossága és régiesebb a többi magyarlakta terület népviseleténél. Kalotaszegről szerzett információi nem csupán saját tapasztalatain alapulnak, hanem figyelembe veszi a század elején kibontakozó néprajztudomány két nagy egyéniségének, Jankó Jánosnak és Bátky Zsigmondnak munkáit is. Az ő feljegyzéseikre hivatkozva írja le a varrottasok három nagy csoportjának: az írás után varrott, a szálán varrott és a vagdalásos minták neveit.

1

7 Az íráshoz mellékelt rajzok közül négy - egy meregyói fakereszt, egy körösfői csűr, Hóry Farkas magyargyerőmonostori kúriája és egy magyargyerőmonostori asztal rajza - Malonyay Dezső első kötetének illusztrációi között is szerepel.

1

8 Hóry Farkas kúriájával kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy ez a kúria volt Gyarmathy Zsigmondné Hóry Etelka szülőháza, aki a kalotaszegi népművészet felkarolásával és elterjesztésével kimagasló érdemeket szerzett.

1

9 A gödöllőiek ismerték Gyarmathyné tevékenységét, eligazítást, tanácsot azonban kalotaszegi útjuk során nem igényeltek tőle.

2

0 Egy évvel később, 1904 nyarán már szervezett keretek között folytak Erdélyben a Malonyay-kötetek munkálatai. Edvi Illés Aladár és Körösfői-Kriesch Aladár mellett a gödöllőiek közül Undi Mariskát, Juhász Árpádot, Medgyaszay Istvánt, Zichy Istvánt is itt találjuk. Undi Mariska népművészeti érdeklődésére nagy hatással volt Körösfői-Kriesch Aladár erkölcsi és esztétikai nézeteinek megismerése, és a felfedezés, hogy a leendő magyar művészetnek a népművészet tiszta forrásából kell megújulnia - népművészet iránti rajongása azonban már gyermekkorában kialakult. Kislányként negyven lapból álló népviseletes gyűjteményt hozott létre, melynek alakjait részben édesanyja szóbeli leírása, részben pedig útirajzok és képek alapján rajzolgatta, hiszen családja Budapestre költözéséig, 9