Lábadi Károly (szerk.): „…csak néztem és gyönyörködtem” Népművészet a gödöllői művésztelepen (Gödöllő, 2004)

Tanulmányok - A nép művészetének keresése

1895-ig a valóságban népviseletet látni nem volt alkalma.

2

1 Ezekből a gyermekkori viselet rajzokból, sajnos, csak egy székely lányt ábrázoló rajzocska maradt fenn.

2

2 Az iparművészet szinte minden területén dolgozó művésznő kapcsolatba került a század elejére már intézményesült „hivatalos" néprajztudománnyal is. Ebben az időben fogalmazódott meg az a törekvés, hogy a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya minden tárgycsoportjának legjellemzőbb darabját lerajzoltassa. Undi Mariskát 1904-től alkalmazták a Néprajzi Osztály rajzolójaként.

2

3 A Néprajzi Múzeum Irattára őrzi azt a felterjesztést, melyet Semayer Vilibáld 1905-ben írt a Magyar Nemzeti Múzeum Igazgatóságának Uncli Mariska rajzolói munkája, illetve rajzolói státus létesítése tárgyában.

2

4 A felterjesztés szövegéből kiderül, hogy Undi Mariska ösztöndíjasként két éven át, 1904-1905-ben teljesített rajzolói szolgálatot a Néprajzi Múzeumban. A vezetőség elégedett volt munkájával, azonban a jövőben, rajzolói státus létesítése esetén mégsem Uncli Mariskát kívánták alkalmazni, hiszen „a mindvégig mechanikai készültséget igénylő munkák elvégzése semmiképp nem alkalmasak, arra, hogy öt [Undi Mariskát] a maga elé kitűzött czéljához közelebb vigye, azaz neki alkalmat adjon, hogy mint kérvényében mondja: »magát a festő művészetben tovább képezze

2

5 Az indoklás szerint tehát a tárgyak rajzolása nem tette lehetővé Undi Mariska számára a művészi fejlődést. Emellett Semayer Vilibáld a majdani rajzolói státus betöltésében azt is fontos szempontnak tartotta, hogy a rajzoló el tudja majd kísérni a kutatókat gyűjtőútjaikra. Undi Mariskáról ezzel kapcsolatban a következőképpen vélekedett levelében: „Még a gyűjtési korszak folyamán az a szükség is felmerülhet, hogy az intézeti rajzolót magunkkal vigyük, amit a kisasszony gyenge egészségi állapota sehogy nem engedné meg. "

2

6 A művésznőt munkájában valóban gátolhatta az a gyermekkori tragikus betegség, mely a térdizületét támadta meg, s egész életére bal lába merev maradt. Ennek ellenére Uncli Mariska csodálatos akaraterővel győzte le mozgáskorlátozottságát, hiszen későbbi élete során freskókat festett, külföldre utazott, s szinte az egész országot bejárta.

2

7 Népművészeti érdeklődését jól példázza az az elképzelés, amely még múzeumi állásának betöltése előtt fogalmazódott meg benne, sőt a Malonyay-kötetek munkálatait is megelőzte. 1903 nyarán Koronghi Lippich Eleknek írt levelében fejtette ki, hogy művésztársak segítségével egy könyv összeállítását tervezi, mely Magyarország minden részéről fotókkal, akvarellekkel mutatná be a tájképeken kívül a népélet különböző mozzanatait, szokásait.

2

8 A könyv ilyen formában nem valósult meg, de ötlete minden bizonnyal két későbbi önálló munkája: a Magyar Kincsesláda és a Magyar Hímvarró művészet előképének tekinthető. A művésznő 1904 nyarán kalotaszegi rajzait már a Néprajzi Osztály számára készítette, kályhacsempe rajzai azonban egy rövid írás kíséretében a Magyar Iparművészet folyóiratban és Malonyay Dezső első kötetében is napvilágot láttak.

2

9 Az írás elsősorban a kalotaszegi kályhacsempék díszítményeivel foglalkozik, de szó esik benne a fafaragó művészetről is. Tizennégy különböző mintázatú kalotaszegi kályhacsempe ismertetése mellett öt faragott utcaajtó és két templomi szék is bemutatásra kerül. A kályhacsempéket Kalotaszeg négy falujából mutatja be: Mákóról, Magyarvalkóról, Magyargyerőmonostorról és Inaktelkéről, az ajtók és a székek pedig Mákóról, Darócról, Bogártelkéről és Magyarvalkóról származnak. A művésznő e falvak mindegyikében megfordult, és a számára dekoratív értékkel bíró tárgyi emlékekről rajzokat készített. A témához való közeledésében a művészi érdeklődés mellett több ponton is felfedezhető a néprajzi 10