Nagy Ildikó: Szobrászok a gödöllői művésztelepen (Gödöllő, 2003)

A város külső zónája nyugaton A halál helyszínével zárul, itt vannak a temetők és a hamvasztó helyek. Három, kereszt alakú víztükör közepén vannak a nyitott hamvasztó helyek, az ú. n. Tűz-szigetek. A városban, amelynek fő eleme a növényzet és a víz, két helyen lobognak nyílt lángok, az ifjúság kertjében „az igaz szerelem tüze", és a holtak városában a halotti máglyák. A város központjában álló hatalmas, kupolás dóm „a világteremtés és az emberi hivatás katedrálisa". Üvegfestményei a Genezist ábrázolják. A dóm nemcsak az istentisztelet helyszíne, hanem azoknak a nagy ünnepélyeknek is, amelyeken az élet fő kérdéseiről szóló szimfonikus, oratorikus műveket adják elő. Moiret élete végéig dolgozott a város egyes részletein. Kidolgozta a különféle ünnepeket a hozzájuk tartozó költeményekkel, tervezett freskókat, mozaikokat és domborműveket, családi házas kolóniát és múzeumot. És szüntelenül ostromolta a különféle hivatalokat, hogy elképzeléseiből legalább valami megvalósulhasson. Mint minden utópia, Moiret városa is egy életreform és egy embereszmény, egy új társadalom létrejöttét kívánta szolgálni. Ebben a városban mindenki boldog, mert az anyagi javak birtoklása helyett a lelki gazdagság, a hatalomvágy helyett a szeretet uralkodik az emberekben. Moiret hitt abban, hogy megadható a boldog élet receptje, és az emberek erre megtaníthatok. A nevelés fő eszköze a művészet, egyrészt mint önfejlesztő alkotómunka, másrészt, mint a helyes utat megmutató kalauz. Elképzeléseiben összetartozik a szellemi és a fizikai élet reformja. Ennek a nagyszabású tervnek az alapelveiben nem nehéz felismernünk a gödöllőiek eszményeit, és azok gyakorlati következményeit: a szociális érzéket, a nevelésbe vetett hitet, a belső reformok szükségességét, a természet és a kézműves munka kultuszát, a reform-életmódot éppúgy, mint az anyaság-és nőkultuszt. Moiret számára a világ lényege az ember és az Univerzum kölcsönhatása, az emberi közösség mint a kozmikus rend leképezése. Úgy látta, hogy a világ az emberi történelem legnagyobb katasztrófája előtt áll, és nagyszabású várostervével ezt szerette volna megakadályozni. Valójában persze, amikor a világ bajaira keresett megoldást, akkor a saját terápiáját is kereste. És azt talán meg is találta. SIDLÓ FERENC 1882. január 22.-én született Budapesten német eredetű családból. (A család névírása Schídlo volt.) Ősei apai ágon morvaországi németek, anyai részről felvidéki cipszerek, de volt köztük magyar protestáns prédikátor is. Szülei között 30 év korkülönbség van, apja - pénzügyminisztériumi számtiszt - már 60 éves volt, amikor ő megszületett. Korán félárva lett. Hatéves volt, amikor apja meghalt, ezután édesanyja nevelte, akiért rajongott. Több katonatiszt is volt a családban, így érthető, hogy őt is erre a pályára szánták. Tízéves korában, 1892-ben bekerült a kismartoni katonai nevelőintézetbe, ahol az első perctől kezdve rosszul érezte magát. Rajztehetsége korán megmutatkozott, négyéves korától már vázlatkönyve volt. A rajzolást a katonaiskolában is folytatta - számos karikatúrát készített például a tanárairól -, úgyhogy renitens magaviselete miatt öt év után el is tanácsolták az iskolából. Ezután a család is belátta, hogy olyan pályára kell őt adni, amelyhez kedve van. Tizenöt éves korában kezdett mintázni. Beiratkozott az Iparművészeti Iskolába - tanára Mátrai Lajos volt -, majd Stróbl Alajos mesteriskolájába. Ezt követően a bécsi akadémián Hans Bitterlichnél, majd Münchenben Wilhelm von Ruemannál tanult. Már akadémiai éveiben is szerepelt kiállításokon, 1903-ban a Nemzeti Szalon Tavaszi Tárlatán Női fejés Áhítat című szobrait, a Téli Tárlaton Barát című plasztikáját mutatta be. A Műbarátok Köre ösztöndíjával került Rómába. Az 1905-06-os tanévben már ott volt, mert a római Regio Istituto di Belle Artí igazolást ad a szabadiskola élőmodelles osztályának látogatásáról. Már római tanulmányainak idején is Gödöllőn töltötte a nyarakat. Kriesch Margit visszaemlékezése szerint Sidló eredetileg is gödöllői lakos volt, de ezt más források még nem erősítették meg. Rómából 1908-ban tért haza, Gödöllőn telepedett meg, első ismert lakáscíme egy 1910-es műcsarnoki katalógus alapján: Erdő utca 56. Rómában őt is, mint mindenkit, Michelangelo nyűgözte le. „Sokmázsás kövek és forrongó mozdulatú szobrok után [vágytam], amelyeken a formák: hegyek, s a méretek: óriásiak." - nyilatkozott Harsányi Kálmánnak. Ehhez képest Gödöllőn a szőnyegszövő műhely munkáSidló Ferenc: Ébredés (Undi Carla). 1909. GVM " . í».*,» JÖI. 11