Gellér Katalin - G. Merva Mária - Őriné Nagy Cecília (szerk.): A gödöllői művésztelep 1901-1920 - The artist's colony of Gödöllő (Gödöllő, 2003)

MURÁDIN JENŐ: A DIÓDI TELEPRŐL

MURÁDIN JENŐ A D1ÓD1 TELEPRŐL Aki a szecesszió magyar műhelyével, a gödöllői művészkolónia létrejöttével foglalkozik, nem kerülheti meg az erdélyi, közelebbről a diódi előzményeket. Túl egyszerűsítő és ridegen árnyalatlan a kép, ha csupán olyan dátumokat veszünk alapul, mint Körösfői-Kriesch Aladár gödöllői leköltözésének éve vagy a szövőműhely megalakulása. A bölcső ekkor már ringott, s a belőle kinövő gyermek, hogy e metaforánál maradjunk, gondolatait szavakba tudta önteni. A diódi kezdetek akkor sem hagyhatók figyelmen kívül, ha az egész gödöllői mozgalomról a későbbiek során kialakult rálátásos képben emlékei elhomályosulni látszanak. Mert Dióddal szemben Gödöllő helyzeti előnye - ahol a „teljes életre" törekvő művészi közösség eggyé forrott csakhamar megmutatkozott. A helységnek, azaz Gödöllőnek, a háziipar hagyományait is ápoló egynemű magyar társadalma, kellemes környezete, s mindenekelőtt Pesttől való elenyésző távolsága, döntőnek bizonyult. Gödöllő közel volt, Diód pedig messze, isten háta mögötti erdélyi végeken. Ám a diódi előzményeknek a gödöllői kolóniára való rávetítése meggyőző eredményeket hoz akkor is, ha a föltárható forrásanyag igencsak szegényes. Kriesch Aladár 1893-ban fedezte föl magának a zavartalan munkát és ösztönző falusi-táji keretet biztosító Diódot. Pár évvel később, de még jóval a gödöllői táborverés előtt, már találkoztak ott a későbbi „gödöllőiek". Ernest Percyval Tudor-Hart akkoriban hinti el közöttük a preraffaelitákra visszautaló ruskini tanokat. Elvei előkészített talajra találtak, mert a rokon alapú tolsztoji tanítások, a diódiaknak szállást biztosító Boér család életformája nyomán, mély nyomot hagytak az eszme híveiben. A szabadtermészeti festés nagyszerűségének megtapasztalása, a népművészet és népi kultúra eredetiségének fölfedezése, a városi lét helyett a falut választó attitűd, s nem utolsósorban a történelmi múlt dicső vagy tragikus eseményei színhelyeinek közelsége lelkesítette az idelátogatókat. Itt szövődnek vagy ide vezethetők vissza azok a családi, ismerősi, eszmeközösségi kapcsolatok, melyek annyira meghatározói lesznek azután az egész gödöllői együttélésnek. Egészen szemléletes a Boér család példája. Ifj. Boér Jenő, amellett hogy filozófiai fejtegetéseivel és könyveivel hozzájárult a gödöllőiek életfölfogásának kialakulásához, Undi Mariskával kötött házassága révén személyes kapcsolatba kerül a közösséggel. Boér Lenke, a szövőműhely vezetőjének, Leo Belmonte-nak tehetséges tanítványa, a telephez tartozó Mihály Rezső felesége lesz. Boér Vilma odvosi birtokán teremt lehetőséget a háziipari termelésnek, munkahelyet biztosítva sógorának, Mihály Rezsőnek. »AZ ÉN POMPÁS CSŰR-ATELIEREM« A Gödöllő előképévé lett megtelepedés története, távlati céloktól kezdetben még függetlenül, szintén a rokoni-baráti kapcsolatok láncolata nyomán bontakozik ki. Megközelítése másként, mint e kötelékek felderítésével, nem is lehetséges. Kriesch Aladár, a mozgalom vezéregyénisége, úgy került Erdélybe, hogy édesanyja testvérbátyjánál, Abt Antal kolozsvári egyetemi tanár családjánál vendégeskedett.

1 Az ő meghitt rokoni környezete tette kellemessé a festőpálya mellett egészen még el sem kötelezett fiatalember nyári szabadságait. Kriesch Aladár később a feleségét (egyébként unokahúgát), Újvárossy likát szintén az ottani népes rokonság köréből választotta. Munkája, megrendelése is akadt Kolozsváron. A Ferencz József Tudományegyetem felkérésére az 1880-as években Trefort Ágoston portréját festette meg. Elkészült ugyanakkor egy másik képével is, portréfestészetének korai szép darabjával, Abt Antal képmásával. A karakteres képmás félprofilból ábrázolja a tudós fizikust, tanári habitusának komolyságával és élénk figyelő szemmel.

2 Kolozsvárról 1893-ban Kriesch Aladár előbb csak egy rövid látogatásra érkezett Diódra. Voltaképp Tövisig utazott, másik rokonát, id. Boér Jenőt fölkeresni, de a család nyomban átvitte a szomszédos diódi birtokukra. A hely, a falu, a kellemes udvarház annyira megtetszett neki, hogy eljegyzése s közeli házassága ellenére, még azon a nyáron hosszabb időre visszatért oda. Akkor már dolgozni, festeni akart ott. „Tegnap reggel érkeztem meg - írja Tövisről menyasszonyának 1893. június 12-én. - A mai nap délelőtt folyamán pedig véglegesen kiköltözködöm Diódra. Az óriási vászon, egy nagy láda festék, ráma, állványok, mind megvannak már, és nekem csak hozzá kell látnom a munkához. Nagy munkához pedig."

3