Gellér Katalin - G. Merva Mária - Őriné Nagy Cecília (szerk.): A gödöllői művésztelep 1901-1920 - The artist's colony of Gödöllő (Gödöllő, 2003)
PÉTERI ÉVA: ÁLOM ÉS VALÓSÁG: A PRERAFFAELITÁK ÉS A GÖDÖLLŐIEK
ban és az irodalomról beszélgettek. E beszélgetések nyomán született meg művészeti lapjuk, a The Germ [A csíra] ötlete is. Rossetti hatására és a közös munka szellemében az ifjú festők verseket és tanulmányokat írtak, és a folyóiratban rajzok, esszék és irodalmi művek egyaránt helyet kaptak. A lap, amiből végül mindössze négy szám jelent meg 1850-ben, mind tartalmában, mind megjelenésében a művészetek egységét és a művészek eszmei közösségét hirdeti. A természethű festés elvéhez híven képeiket többnyire a szabadban festették, ezért többször utaztak vidékre, ahol nappal ki-ki a képéhez kiválasztott helyszínen dolgozott, az estéket pedig együtt, beszélgetéssel, olvasással vagy levélírással töltötték. 1850 őszén a következő évi akadémiai kiállításra készülve Hunt, Rossetti és Stephens hosszabb időt töltött a kenti Sevenoaksban. Itt a híres Erzsébet-korabeli udvarház, Knole parkjában festette Hunt a Valentin megmenti Szilviát Proteustól és Rossetti a Bower Meadow című képének hátterét. Az angol ősz persze nem tagadta meg önmagát, a hideg és esős időben nem volt könnyű a „plein air" festés. Ahogy Rossetti egy levelében írja, ő térdig feltűrt nadrágban és egy gomblyukába tűzött esernyő védelme alatt dolgozott 5. A munka mégis jól haladt, Rossetti Sevenoaksban írt levelei sugározzák a jó hangulatot, a közös munkában és az együttlétben lelt örömöt. Még Hunt is tőle szokatlan melegséggel ír az ekkor együtt töltött napokról 1905-ös visszaemlékezésében 6. Egy évvel később Hunt, Míllaís és az addigra a preraffaelita körhöz csatlakozó Charles Collins Kingston közelében bérelt szállást és töltött együtt néhány hónapot 7. Itt készült Hunt Rossz pásztor, A világ világossága és Millais Ophelia és A hugenotta című képeinek háttere 8. A Kingston mellett töltött napok szigorú munkával teltek. Ahogy Millais egy 1851. júliusi levelében írja, reggel hatkor keltek, nyolckor már festettek, és csak este hét felé tértek vissza a szállásra 9. Vacsora után teáztak és beszélgettek, megvitatták egymás napi munkáját. „Olyan boldogan élünk együtt így hárman, mint a régi szerzetes barátok" - írja Millais egy másik levelében 1 0. A preraffaelita „testvérek" közös munkája azonban nem hozta meg a várt sikert. A The Germ anyagilag nem bizonyult életképesnek, és megszűnt, a PRB [Pre-Raphaelite Brotherhood] jellel ellátott képeket pedig - csakúgy, mint a testvériséget magát - élesen támadta a kritika. 1854-re a Preraffaelita Testvériség gyakorlatilag feloszlott. Ekkorra azonban a Rossetti körül összegyűlő fiatalokból már kezdett kialakulni a preraffaeliták ún. második nemzedéke. Idetartozott például William Morris, Edward BurneJones, Arthur Hughes, Val Princep, Spencer Stanhope és bizonyos mértékig a költő Swinburne is. Ők Rossettire már mint mesterükre tekintettek, és követték irodalmi lelkesedését, festészeti szabadelvűségét és bohém életmódját egyaránt. Morris és Burne-Jones már korábban, még oxfordi kollégistaként ismerkedett össze. Diákként, csakúgy mint a Preraffaelita Testvériség tagjai, közösséget szerveztek, ez azonban nem művészeti, hanem társadalmi indíttatású volt. Nem véletlen, hiszen ekkor Morris és Burne-Jones még nem művésznek, hanem papnak készült. A „Testvériség" vagy „Sir Galahad Rendje", ahogy magukat nevezték, „szent háborút kívánt indítani a kor ellen' 1 1, amin elsősorban a szegények megsegítését és a keresztény ideológia terjesztését értették 1 2. Alfred Lord Tennyson azonos című verse nyomán választották a Sir Galahad nevet, a versben megjelenített értékeket, az önmegtartóztatatást, az önfegyelmet, és a szent cél eléréséért folytatott állhatatos küzdelmet tekintetve követendő példának. És igaz ugyan, hogy Morrisék Testvériségének tagjai nem jutottak tovább céljaik megvalósításában, mint hogy mindannyian kívülről megtanulják Tennyson költeményét, mégis Morris szinte emberfeletti munkavállalásában és szociális érzékenységében, valamint Burne-Jones egy erkölcsileg jobb, tisztább és szebb világ utáni vágyának újabb és újabb képi megfogalmazásában nem nehéz felfedezni e korai elhivatottság nyomait. A preraffaeliták második nemzedékének első komoly közös munkája az oxfordi egyetemi klub (ma a könyvtár) épületének díszítése volt. A falak festésének ötlete, a téma kiválasztása és a munka irányítása mind Rossetti nevéhez fűződik. A résztvevők visszaemlékezései alapján kitűnik, hogy a munkatársak megválasztásánál mennyire másodlagos szempont volt Rossetti számára a szakmai felkészültség, állítólag még az arra csellengő oxfordi diákokat is befogta festeni. Sajnos, Rossetti maga sem rendelkezett kellő tapasztalattal a falfestés területén, így nem is csoda, hogy az elkészült képek rövid időn belül szinte teljesen kivehetetlenné váltak. A munka azonban mindvégig igen felszabadult légkörben folyt, kamaszos tréfák, versfelolvasások, esti színházlátogatások és whistpartik töltötték ki az oxfordi napokat. Rossetti közvetlensége, temperamentuma és lelkesedése még az egyébként zárkózott, visszahúzódó Burne-Jonesot is magával ragadta, és a közösségi élet Rossetti „rögtönzött Bohémiájában" 1 3, ahogy Georgiana Burne-Jones, a festő felesége jellemzi az oxfordi társaság életmódját, valamint a közös munka öröme minden résztvevőnek életre szóló élményt jelentett. Tulajdonképpen ezt élesztették fel néhány évvel később, amikor hétvégenként együtt dolgoztak az addigra már nős Morris bexleyheath-i otthonának, a híres Red House-nak díszítésén, berendezésén. Igazi műhelymunka folyt itt, készítettek bútort, freskót, kézimunkát, üvegablak- és kovácsoltvas-terveket. A kész termékek sikerén felbuzdulva aztán céget alakítottak művészi igényű és kivitelű termékek elő28
