Ignácz Ferenc: Pápuaföld (Gödöllői Városi Múzeum, 2001)
Kezdetnek nem rossz! Charley ciklon
Kezdetnek nem rossz! Charley ciklon r /•Italában az emberek a veszélyérzetet, ha már szerencsésen túljutottak rajta, hajlamosak na^Igyobbnak feltüntetni, mint amekkora volt. De ez nem is olyan megbocsájthatatlan bűn, csak a realitások keretén belül maradjon, hogy aki még nem élte át, az megfelelő információt kapjon. Hogy mire számítson, ha ő kerül hasonló helyzetbe. Ezért igyekszem ezt a történetet úgy leírni, ahogyan megtörtént. Az időpont 1988. március 1., a reggeli órák. Queensland északi területe felé haladok a terepjárómmal, hogy a tervezett útvonal szerint eljussak Ausztrália legészakibb csücskére, a Cape York kis településéhez, ahonnét szeretnék egy kis motoros hajóval továbbmenni, több közbeeső sziget érintésével, a Pápuaföld délnyugati Fly folyó völgyén átkelve, a gyűjtőutam területére. Ennek az izgalmas tervnek megfelelően vezetem szép komótosan a nehéz súlyú Landroveremet az óceánpart közelében kanyargó országúton. Mivel a csend híve vagyok, így nagyon ritkán kapcsolom be a rádiót. Szeretem hallgatni az autóm hat hengerének "finom duruzsolását", mert bármilyen panasza van, rögtön jelzi, és segíthetek a baján. Meg is hálálja, mert még nem hagyott cserben. Közben élvezem az elsuhanó tájak szépségét. Az is előfordul, hogy a tervezett utam végrehajtásán töröm a fejem, és gondolatban előre átélem munkám mikéntjét, akár több változatban is. Az már kevésbé örvendetes, hogy gondolataimba furakodnak régi események a veszélyekkel teli évekből, igen sokszor hiábavaló igyekezettel hessegetem őket más irányba, erőszakosan visszatérnek. Ilyenkor az agyam mint a komputer dolgozik. Egymást érik a dátumok, 1944-47-56-72-81-83 - mind-mind halálos veszedelmek évei, amelyeken már szerencsésen túljutottam. A mai dátum azonban még nincsen benne. De hát ki is gondolta volna még pár órával ezelőtt, hogy erre is sor kerüli A táj megnyugtató szépsége, a csodálatosan változó, trópusi pálmákkal beszegett tengerpartok, bodorított felhőkkel díszített, kék égbolt, hogyan is jutna eszembe, hogy közeledik a veszély hozzám. Nem kellett volna semmi egyebet tennem, csak bekapcsolnom az autó rádióját, amely az adást megszakítva, többször is közölte, hogy nagy erejű vihar, mögötte forgószéllel, közeledik az óceán felől, már nevet is kapott - Charley ciklon -, ami érinteni fog engem is rövidesen. De nem kapcsoltam be a rádiót, így még csak nem is sejtettem, hogy mi fog történni. Csak az útra tekintettem, meglepően kevés jármű közlekedett, szemben sem és mögöttem sem láttam autót. Talán mert korán van, majd később, gondoltam. Cukornád-ültetvény mellett kanyargott az út, szelesre változott az idő, a szél eléggé cibálta a nádast meg a környező fák koronáját. Ausztráliában meg a környező szigeteken már annyiféle színezetű éggel-földdel-napfelkeltével-napnyugtával találkoztam! A viharos esőfelhők olykor mindennaposak, ilyen sötét vihart jelző fellegekkel is volt már dolgom, miért éppen a mostanival tennék kivételt, miért éppen a mostanira kellene úgy gondolnom, hogy vigyázzak, ez becsap, ez egészen más! Eszembe jut akaratlanul is az az afrikai viharos éjszaka, mikor villám villámot ért, közülük egy belehasított a sátram körüli óriási fák egyikébe, és közvetlenül mellettem zuhant a földre a faóriás lenyúzott teste. Milyen félelmetes tudott lenni a természeti erők tombolása, még ma is borzongatóan hat. De emlékezhetem a másik nagy afrikai viharra, ami a mai Szudán fővárosában, Kartúmban ért, nem kis meglepetést okozva, mert azelőtt homokviharban - és főleg ilyen erejűben - még nem volt részem. Nem véletlenül adtam az első könyvemnek a Habub Szudán felett címet, mert oly megrázóan félelmetes, nagy erejű tombolása volt a szaharai homokkal telített viharnak, amit PÁPUAFÖLD
