Ignácz Ferenc: Pápuaföld (Gödöllői Városi Múzeum, 2001)
A Kussa folyó Meg a mocsár
Nem véletlenül kapta az Aligátor nevet ez a sziget, mert jócskán akadt útunkba a sárga szájú, zsemleszínű, közel háromméteres, tátott szájúakból, ugyanis kint a területen, mikor pihen, kitátja a száját, hogy hűtse a testét a nagy melegben. A környéken lakó bennszülöttek minden porcikáját hasznosítani tudják, a szép, elegáns bőréért nagy pénzt fizetnek a kereskedők, a húsát, ami ehető, lefejtik a csontokról, majd kifőzik a csontokat, zsírtalanítják és fehérítik 4% hidrogén hiperoxidban. Az így nyert krokodilcsontokat becsomagolják, ezért is nagy pénzt fizetnek a kereskedők. Múzeumok, iskolák, oktatási intézmények vagy magánszemélyek részére hozzáértő szakemberek fűzik fel a csontokat és állítják össze a teljes krokodilvázat. Még négy napot bóklásztunk a szigeten, keresztül-kasul a mocsaras, mangroves erdőségen, a sűrű, liános bozótokon, volt dolga a nagy bozótvágókésünknek. Sokszor teljes erőbedobással aprítottuk felváltva a bozótost, hogy átjussunk rajta, mert mögötte mindig, szebb és érdekesebb táj tárult elénk, így megérte a fáradságot. A visszaütünk már könnyebben ment, Sunga is örült érkezésünknek, mert igen unta magát egyedül, de ő vigyázott a holminkra, meg a begyűjtött bogarakra és növényekre. Az esti főzés mindig Narakiwa dolga volt, lefekvésig a tábortűznél folyt az aznapot értékelő beszélgetés, főleg Narakiwa és Sunga között. A partra húzott csónakban ágyaztunk, a váratlan meglepetések elkerülése végett. Nem is volt különösebb esemény, az éjszakáink nyugalomban, alvással teltek, kivéve a második nap hajnalán, mikor Narakiwa erőteljes hangja ébresztett, mert a maga mellé helyezett bunkójával jobb útvonalra térített egy vadászó fekete bőrű mérges kígyót. Ez után az esemény után már több háborgatás nem volt, így pihenten és elégedetten indulhattunk vissza a folyón Sungáék birodalmába. Lefelé az árral igen könnyű és gyors a vízi út hazafelé, csak az irányításon van a fő hangsúly. Talán a fele időre volt szükség a visszaútra. A gyerekek örömujjongása fogadott a hazai partokon, de örült az egész kis falu népe, mikor bevonultunk a kunyhó hűvösébe. Fáradtságot még nem éreztem, mert frissiben nekiálltam a gyűjtésem összesítéséhez és csomagolásához, minden darabhoz téve kis írott cédulát a szükséges adatokkal. Ezek után, mint akit letaglóznak, dobtam el magam a gyékényen csak Narakiwa erőteljes rázása hozott vissza a valóságba, meg a vacsorához. Nem kellett kétszer kínálni, minden elém rakott ételből duplán kértem, mert jó volt a zamata, főleg a halas készítményeknek. Azt meg külön megtiszteltetésnek vettem, hogy valódi krumplit (hogy honnét^) tettek elém főzve. Ha semmi más nem lett volna, csak ez a jó ízű krumpli megsózva, már fenséges vacsorának tekintem, itt a világ túlsó felén, a "szúnyog folyó" és mocsárvilága kellős közepén. A kinti tábortűz melletti vacsora és a szokásos esti beszélgetés és kvaterkázás után szép csendben tértünk nyugovóra. Narakiwa vezénylő szavaira ébredtem, már mozgásban volt az egész falu népe. Tette mindenki a maga dolgát, a szorgosságból én sem akartam kimaradni, nekiláttam a csomagolásnak, hátizsákom legalsó felébe helyeztem nagy banánlevelekbe göngyölve a sérülékenyebb anyagot. Mikor megtelt, kimaradt két ing, nadrág, zokni, a házigazdára gondolva megörvendeztettem a segítőkész Sungát. Még egy kis zsebpénzre is futotta az asszonynépnek, hogy még jobb szívvel emlékezzenek a magyar dalra, amire tanítottam őket. Hogy a gyermekek sem maradjanak ki az örömteli adakozásból, a rejtett tartalék csokiból nekik is jutott. Ezek után szinte lebegtem a kedvességük és mosolyuk tüzében, amíg csak el nem tűntünk Sunga csónakjával a folyó kanyarulatában. Az Albertis-szigetet elhagyva a túloldali partot vettük célba, hogy ugyanazt az útvonalat találjuk meg, amelyen idejöttünk. Még mindig a reggeli időben jártunk, mikor Narakiwa jelezte a kikötés helyét. Sunga visszahívott a búcsúzáskor, hogy bármikor szívesen lát a maga és családja körében. Nagyon jólestek Sunga búcsúszavai, ezek az emberi megnyilvánulások adtak lendületet a további nehéz munkához. A hazafelé tartó utunk egyre fogyott és egyre könnyebbnek éreztem, talán mert beleszoktam a PÁPUAFÖLD
