Gellér Katalin: A gödöllői művésztelep 1901-1920 (Gödöllő, 2001)

Nagysándor: A zöld ló/pasztell, papír. 1909 előtt művészek néznek vissza, hanem hosszú hajú, szakállas, szandálos férfiak. Fel-feltűnik egy-egy nagy kalapos, fűzőt viselő nő is (talán Raáb Ervin felesége, Bethlen Mária grófnő vagy Zichy István felesége), de többnyire könnyű, egyszerű szabású, legfeljebb hímzett gallérral díszített, „reformruhába" öltözött nőket, lányokat láthatunk. A fotók tanúsága szerint úgy tűnik, hogy a pöttyös ruhát különösen kedvelték. A gyermekeket mezítláb, könnyed viseletben, néha kalotaszegi ingekben járatták. A kalotaszegi viselet egyes darabjait a művészek közül is többen hordták. Az első reformruhákat a visszaemlékezések szerint Kriesch Laura viselte, a Morris által elindított reformruhamozgalom elméletét Undi Mariska cikkekben és a Feministák Egyesületében tartott előadásokon is kifejtette. A divattal és a ruházatot érintő reformkérdésekkel elsősorban a nők foglalkoztak. Ebben is kivétel volt Nagy Sándor, akit hímzett rövidnadrágban láthatunk az egykorú fotókon. Csontváry Kosztka Tivadar életjavító eszményeit halljuk vissza a „füsthősökkel", „cigerettalovagokkal" harcoló Nagy Sándor írásaiban. Mindez nem csupán az egészséges életmód meghonosítását jelentette, hanem az önismeret, a tökéletesedés útján való haladás része volt. Bizonyítják ezt Nagy Sándor fürdőző családokat, nőket ábrázoló grafikái is. Önmagát is gyakran ábrázolta meztelenül, a tájban rajzolva, elmélkedve. A misztikus áhítattal sétáló emberpárok Fídus (Hugo Höppener), német grafikus figuráival mutatnak közeli rokonságot. Nagy Sándor Az élet művészetéről című könyvében (1911) megfogalmazta az élet, az életvezetés elsőbbségét a művészettel szemben, követve a szecesszió életfogalmának már-már mitikus felfogását, amelyben továbbélt a romantikus természetkultusz és a monista természetvailások hatása is. A kötet zárójelenete árulja el a legtöbbet a fürdőzés-ábrázolás szimbolikájáról; a család fürdőzését nem a szimbolista művekben gyakran előforduló aranykor-képként, hanem újrakeresztelésként írja le: „Itt van az Új Jordán, amelyben ezek mind Keresztelők: önmaguk keresztelői..."