G. Merva Mária - Heltai Miklós: '48 kultusza- Kiállítás a Gödöllői Galériában (Gödöllő, 1998)

1848-as hagyományok Gödöllőn Amikor a megtisztelő felkérést megkaptam, hogy bevezetőt íijak e katalógus elé, először azon kezdtem gondolkodni, mit is jelent ez a szó, hogy hagyomány? Valaki valamit ráhagy valakire - ez hagyaték. Ha azonban ez a valami nem kézzelfogható, nem materiális érték, hanem lelki-kulturális természetű, alighanem akkor beszélünk hagyományról. Hagyaték a szülőktőlrokonoktól marad ránk, hagyomány is, de azért az átadók köre bővebb. Iskola, egyház, sok más intézmény, szomszédok, barátok, munkatársak közvetíthetik és szerencsés esetben közvetítik is a hagyományt (magyarországi latinitással: tradíciót). Ezernyolcszáznegyvennyolc máig erős gödöllői hatását vizsgálva érdemes ezeket a meggondolásokat szem előtt tartani, hisz jó néhány esetben kézzelfoghatóan hagyatékokról van szó, olyanokról, amiket gödöllői emberek hagytak a múzeumra (iskolai múzeum korától kezdve). De ezekhez a tárgyakhoz sok esetben hagyományok fűződnek (abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy közülük jónéhányról tudomásom is van), ez teszi számunkra ezeket a maguk valójában sokszor hétköznapi dolgokat értékké, sőt kinccsé. Lelki kincsünk azonban még több van e tárgyban: mindaz, amit elődeink elmondtak, leírtak, amire valamilyen módon fel akarták utódaik figyelmét hívni, mert fontosnak tartották. S amikre mi, az utódok oda is figyelünk, mert fontosakká váltak számunkra. Ha a hagyatékot nem becsülik, padlásra-pincébe-hová kerül, előbbutóbb kacat, fölösleges lom lesz belőle. Ha nem figyelünk az előttünk járók tetteire-szavaira, írásaira, emlékeire, akkor meg a hagyományok merevülnek lexikonbéli adattá, az emlékezetet fölöslegesen terhelő iskolás tanulnivalóvá. A hagyaték a használatban, a hagyomány a figyelésben és továbbadásban él, élet csak életből sarjad. Ilyen értelemben mondhatjuk, hogy jövője csak annak van, aminek vannak múltbéli gyökerei, a gyökértelen dolog viszont meg nem élhet. 16