Lábadi Károly: A Grassalkovichok barokk kincsei (Gödöllői Városi Múzeum, 1997)
főoltára 1742-ben 6000 forintjába került. A miskolci minoritáknak, neve elhallgatása mellett, egy kisebb oltárra 1741-ben 300 forintot adományozott. A pozsonyi trinitáriusoknak 1751-ben hasonló címen 300 forintot fizetett. A bajai plébániatemplom építésének folytatására 1762-ben kerek ezer forintot adott. 1764-ben ugyancsak a bajai ferencesek megsegítésére 1500 forintot fizetett ki. Grassalkovich gróf életében 1721-től egyházi mecenatúrájára 220 600 forintot költött. Mivel néhány támogatásánál nem tüntette fel az öszszeget, a valós végösszeg mintegy 5—10 százalékkal nagyobb. 1759-ben például egy jó hátasló 60 forintba került, egy szarvasmarha meg 80 forintba. A támogatás összegének nagyságát az is jól érzékelteti, hogy 129 946 forintért vásárolta meg domíniumának 21 pusztáját, melynek teljes kiterjedése 49 311 magyar holdat tett ki. 1 7 A Grassalkovichok által támogatott barokkrokokó stílusú templomépítészet mesterei közül Wellamn Imre A gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása különös tekintettel az 1770-1815 esztendőre. Bp., 1933.59-60. p.