Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

I. rész Fut a hullám... - III. fejezet

legyek szolgáltatva mások eszményképeinek? Nem kellenek a mércék! Nem érted? Mert azt mind mások találták ki. Lehet, hogy nekik jó volt, lehet, hogy egyszer én is oda fogok jutni, és úgy döntök, ahogy ők. De akkor tudni fogom, hogy miért, és magamtól fogom akarni. Hát nem tudod, hogy az apám is egészen más úton járt, mint a szülei? Ő aztán gyökeresen szakított mindennel, és azért tudott meggyógyulni. De őbelőle szentet csinálsz, ha pedig én teszem, én vagyok az egész kolónia szégyene. - Neked hát nem kell anyáid útja, nem akarod vállalni az asszonyi sorsot? Mindez porig sújt, és nem értem. Mégis azt hiszem, ha gyermeked lenne, megváltoznál. - Nem lesz gyermekem - mondta Margit -, és ha akkor meg is botlottunk volna, akkor se ez határozná meg az életem. Elfelejted, hogy számomra ilyen esetben nemcsak a házasság hozhat megoldást. Orvosnövendék vagyok. - Jaj, ki ne mondd! Óh, nagy Isten! Te képes lennél rá? Hogy a gyermeked!!!? Hát már semmi se szent előtted? Jaj én vak, hogy téged szerettelek! - Miért? Ha te Faust, akkor én Margaréta. Neki megbocsátod, hogy megölte gyermekét, mert őt Goethe láttamozta? És sohase léphet ki a szellemek seregéből az igazi emberi életbe. Hát csak a jelmez kell? Semmi több? A tartalom, ami minden embernél más, a választás lehetősége, s az a dráma, ami ilyenkor szívünket igazi törekvések helyévé avatja, az már sok neked? Vagy csak a nőktől tagadod meg ezt a jogot? Csak Maluzinák között érzed jól magad, akik fátylaikba szépülve elburkolják előled, hogy emberek? Istennők között akarsz élni, akik változatlanok, mert nem emberek? Az én szívem emberi szív. Kíváncsi és próbálni akar. S nem tehet arról, hogy asszonyi formában látta meg a napvilágot. Nem is törődik vele, nem is vesz tudomást róla. Csak így juthat előre, s ez nekem fontosabb, mint hogy örökké a látszatra vigyázzak. Magányos út, de az enyém. Úgy érzem, ujjaim hegyében a határtalanságot bizseregni, ahogy bor még sohase tett annyira pezsgővé vért. És tágassá agyat. S ezt cseréljem fel a te elkopott csókjaiddal? 49