Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

I. rész Fut a hullám... - III. fejezet

A férfi nem szólt többet. Ráborult az asztalra, és úgy nyögött, mint egy beteg állat. - Sajnálom, György - mondta Margit kicsit lágyabb hangon. - Én most elmegyek. Élj bolodgul! Akkor este Diána egész valójában fázott Margit szavainak hatása alatt. Vagy csak most tűnik úgy, mert meglepte a hajnal? Most, ezen a hideg hajnalon tilzükben melegszik. De akkor rettenet ülte lelkét. Mert Margit, mint valami húszéves démon, kihúzta a talajt egy egész korszak alól. Keresztülgázolt mindenen, amiben szülői és barátaik hittek, és amivel meg akarták váltani a világot, de csupán megszépítése sikerült. Ó is, elődei is kerestek valamit, ami akkoriban minden teremtett embernek hiányzott. Az emberi vágyak karjai tapogatózva nyúltak erre vagy arra, hátha táplálékra akadnak. Voltak, akik a múlt emlékeiben keresték, és a régiek hagyatékát vallatták, mert azok még tudták a titkot. Voltak, akik messze szigetek idilli ösállapotában vélték felfedezni. S voltak, akik téren és időn túl keresték. A fiatalok pedig, született előjogaikkal, hitték, hogy éppen ők fogják megtalálni. S közben egyre jobban közeledett a veszedelmes dátum: 1914. De előbb még más eseményre kellett Diánának emlékeznie. Nem világraszóló, neki mégis fontos: Villy esküvője. 50