Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

III. rész Kétéltűek - I. fejezet

akkor az első, az öröklét első napja. Drága nap, fényes nap. De csak akkor, ha készen van minden hozzá, ha jól vigyáztunk a perceinkre. Csúnya kis felesége ott tett-vett körülötte hangtalanul, boldogan. - Kázmér vasutas volt régebben. Egyszer kisiklott a vonat. Nem az ő hibájából, de őt is perbe fogták. Meg is sebesült. Kórházba került. Nem. Nem ápoló voltam. Annál sokkal alávalóbb. Végeztem a legrondább munkát, amit el lehet képzelni. Olyan voltam, mint a köpőcsésze, aminek érző szíve van. Kázmér aztán kihalászta a szívemet a sok rondaságból. Örült nekem, mert hittem neki. Hogyne hittem volna, amikor arról akart meggyőzni, hogy minden ember hivatalos a boldogságra. Hogyan talált rájuk Diána? Erre a házaspárra, akik nélkül ő se tudta volna kijelölni olyan határozottan az utat, se magának, se a rábízott fiataloknak? Ha ő új jövőt osztogatott, azt is csak úgy tehette, hogy a Faragóék élet-kenyerén előbb jóllakhatott. Mert nagy és szép volt Diána szerepe, de ő ebben csak magára támaszkodhatott, vagy arra a Láthatatlanra, aki e szerepre felkente. Az ilyen magányos nagyság mindig fájdalmas. De ott, ahol a férfi és asszony közös szerepben találnak egymásra, életük boldog, belső egységgé teljesül. Ilyen otthonba elég belépni, hogy test és lélek megifjodjon. Benne új értelmet nyer a hétköznapi munka, és a megváltás a tárgyakra is kiterjed. Katica évek óta ismerte már Diánát, de a barátság sokáig váratott magára. Hosszú fűzérbe lehetne kötni a péntek hajnalokat, mikor Katica nesztelen, személytelen megjelent, és az alvó ház asztalára kirakta kincseit: tejfelt, túrót, friss tojást. Mire mindenki fölébredt, ő már messze járt. A harmadik év azután felébresztette őket egymásnak. Akkor történt ez, amikor már Diána is imádkozott. Erre legalkalmasabbak a hajnalok. Egy ilyen imaórában jött el hozzá Katica. Letette a tejfelt az asztalra, leült Diána mellé a padra, és vele imádkozott. Körülöttük mélykék hajnalkák futottak fel az ereszre, előttük tűzszínű ciniák királykodnak. - Szépek a virágaid - mondta a vendég. - S ha hinnél nekem, 100