Polónyi Péter: Emlékezések a gödöllői művésztelepre (Helytörténeti Gyűjtemény, Gödöllő, 1982)

SZATHMÁRY ZOLTÁN

pad körül. Öriási munka volt és Maróti Kriescht is nagyszerűen honorálta. Megesett a szívük rajtam is, engem is bevontak ebbe a munkába. Így kezdődött az én háború utáni életem. De erről majd legközelebb, mert most már elfáradtam. (Az interjú folytatására Remsey Jenő romló egészségi állapota miatt már nem kerülhetett sor. P. P.) 3ZATHMÁRY ZOLTÁN (Az Isaszegi Falumúzeum vezetője. 1901. szeptember 28-án született Gödöllőn. Fiatal korában a gödöllői ifjúsági mozgalmi élet egyik vezető egyénisége volt.) — Hát én sokat megfordultam Kriesch Aladáréknál, mert a fiaival együtt jártunk a gödöllői gimnáziumba és így ők sokszor meghívtak a szülői házhoz. Meglepett már akkor az édesapjuknak, Kriesch Aladárnak az a közvetlensége, szeretete, ami bennem is olyan bizakodást és olyan szeretetet keltett őiránta és a család iránt. A fiúk is annyira közvetlen, kedves jó barátok voltak, így hát nagyon sokat időztünk együtt a hatalmas, szép kertjükben. Én csodáltam az édesapjuk festészetét, szinte rajongó szeretettel, és még ha a fiúk faképnél hagyták is, én a fához támaszkodva ott figyeltem, hogy festeget. Egyszer Glatz Oszkárral egy vitájának voltam fültanúja. Látott Kriesch Aladár és Glatz Oszkár is, hogy én a fának támaszkodva nézem a festékkel telerakott palettát, olyan vágyakozó nézéssel, hogy megtűrtek, nem zavartak el. Glatz Oszkárt meglepte a gödöllői népviselet. Olyan gyönyörűnek találta, hogy ott, azonnal elővette a kis festőkészletét, és ahogy látta az úton menő parasztlányokat, meg a porban játszó kis parasztgyerekeket, úgy le is festette őket, és egy képet ott is hagyott emlékül Krieschéknél. Kriesch Aladár rögtön serdült-fordult, hozott egy kis keretet neki, és a festményt mindjárt üveg alá helyezte. Máskor, mikor megint voltam náluk, már a szobájukban láttam, bekeretezve, a falon. — Most van-e, él-e valamilyen kedves, rájuk jellemző eset, emlék Zoltán bátyám emlékezetében, ami jellemezheti őket, akár a művészekhez, akár a város lakóihoz, akár esetleg a szövőműhely tagjaihoz való viszonyukat? — Többször láttam hátizsákkal, csomagokkal és kézitáskákkal a szövőházhoz menni Kriesch Aladárt, Nagy Sándorral és Remsey Jenővel együtt. Hát ez a szövőház, de kár, hogy nincsen már meg, oly gyönyörűen betöltötte ott a református templom előtt levő parkot, a gömbölyű, hatalmas deszkákból szépen kifaragott mintáival ... Azt a teret ott sose felejtem el, és mindig előttem van az a hatalmas kör alakú építmény, ami még most is állhatna, mert nagyon jól meg volt építve, de aztán hogy, hogy nem, a világháború első évében elbontották. — A szövőműhelyről melyik évből vannak emlékei? — Hát már a gyerekkoromból is, majd 1912-ből, 13-ból, és még 1914. év elejéről is, amíg meg nem szűnt a műhely. Szemtanúja voltam sokszor, milyen nagy készülődés volt külföldiek fogadására, a kereskedők voltak, akik a gödöllői művészek által tervezett mintára készült szőnyegeket vitték Angliába. Nagy Sándor perfektül és úgyahogy Kriesch Aladár is tudott velük beszélni. De nemcsák kereskedők, külföldi festőművészek is jöttek, többször is, és akkor nagy ünnepnap volt ott, nagy sürgés-forgás, de valahogy úgy éreztem, hogy azok a külföldi vendégek nem nagyon törődtek az idővel, lekötötte őket a látnivaló, a rengeteg terv, az eléjük tett minták mind, mind nagyon érdekesek voltak a számukra. — Volt-e alkalma olykor Körösfői Krieschsel beszélgetnie? — Többször tudtam vele beszélgetni, néha nagyon közvetlenül még azt is megkérdezte, hogy mi volt a vacsorám, aztán, hogy mikor kapok új ruhát, általában, amit ilyen gyerekkel szokás beszélni, hogy tanulom a leckémet, és hogy tanul az ő fia. Erről is érdeklődött, pedig hát ugye későbbi osztályba járt a fiú. — És most, ahogy vissza tud emlékezni, a jómódú polgárcsalád életének benyomását keltette az a miliő, ahol Körösfőiék laktak, és ahogy éltek, vagy szerény, mértéktartó életmódra vallott inkább? — Nagyon szerényen éltek, semmi pazarlás, nagy beosztás, de minden nagyon rangos és tiszta volt, és hát számomra fejedelmi kincsnek tűntek a lakószobák falain levő bekeretezett vagy bekeretezetlen festmények. Én még az egykori, emeletes műterembe is el tudtam menni, fájdalom, hogy leégett, meg is sirattam. — Körösfőin kívül, úgy tudom, Nagy Sándort is ismerte. — ővele is beszélgettem többször, az is érdekes volt számomra. Sosem felejtem el, hogy kirándulásokat csináltak a haraszti erdőbe, ami most már nem létezik, aztán 16