A gödöllői művésztelep 1901-1920 (Városi Helytörténeti Gyűjtemény, 1981)

Keserü Katalin: A gödöllőiek művészete

A gödöllőiek művészete Ruskinizmus, a nazarénus festők munkássága és a népművészet az a három, látszólag egymástól igen távoli forrás, ami a 19. század hagyományaként továbbél a gödöllői művészek stílusában, és ami a kortárs művészet szecessziós, szimbolikus ágához való kapcsolódásukat elősegítette. Munkásságuk elsősorban abból a szempontból értékelhető, hogy miként tudták forrásaikat az egészen más történelmi és társadalmi viszonyok között felhasználni - integrálni és asszimilálni -, és miként váltak így koruk hazai és egyetemes művészetének alkotó részeseivé. A gödöllőiek ars poétikájának összetettségéből következik, hogy képzőművészetük (beleértve a képszőnyegeket vagy faliszőnyegeket is) a legkülönbözőbb témakörökben bontakozott ki. Témáikat, műfajaikat egy gondolat fogja össze, s ez a művészet szerepébe, társadalmi hasznosságába, nemesítő hatásába vetett, a 19. századtól örökül kapott hit, ami a szecessziós mozgalmakra - különösen az elmaradottabb országokban - általában jellemző volt. A hasznos művészet - Ruskin és az őt követők szerint - olyan műalkotásokat jelent, amelyek az Igazság, a Szépség valamely oldalának érzékelhető megjelenítői. A művészi érték e kritériumaihoz a gödöllőiek műveikben gyakran szószerint ragaszkodtak, amikor elvont eszmék megjelenítését vállalták. Különösen nagyméretű, reprezentatív, középületeket díszítő munkáikat szánták szélesebb rétegekre ható erkölcsi tanításnak, miként a 19. század első felének nazarénus festői. Ebből is fakad törekvésük a világos, áttekinthető kompozícióra, a kontúrvonallal elkülöníthető színek, formák alkalmazása, a sík képszerkesztés, az alig mozduló alakok szerepeltetése a korábbi, bonyolultabb falképfestészettel szemben. E stílusjegyek ugyanakkor általánosak voltak a korszak monumentális művein másutt is, az impresszionizmus utáni, összefogottabb formalátásban, de az egyszerűsödő akadémizmusban is. A gödöllőiek tanító szándéka közel állt a nazarénusokéhoz, preraffaelitákéhoz, s hozzájuk hasonlóan a vallásos festészetet is megújította a „Művészet" vallásának jegyében. A művészet fontosságába, tanító szerepébe vetett hit fogalmazódik meg Körösfői Krisztus-alakjaiban a 19. század új Krisztus-értelmezése, Krisztus erkölcsi tanítószerepének kiemelése szerint (temesvári szemináriumi kápolna diadalívének egykori freskója, Ajó kormányos c. elveszett gobelin, a budapesti Hittudományi Akadémia kis oratóriumának Jó pásztor c. üvegablaka). Remsey Jenő 1909-1910-ben keletkezett vallásos ciklusában ezt a Krisztus-értelmezést bontotta ki a bibliai és apokrif történetek ábrázolásával.