A gödöllői művésztelep 1901-1920 (Városi Helytörténeti Gyűjtemény, 1981)

Gellér Katalin: A gödöllői műhely

Magyarországán. A kézműves művész rangjára emelése és a művész kézművessé demokratizálása Gödöllőn a parasztkézműves ideáljának kialakításával gazdagodott, s a tolsztoji népszemlélet idealizmusától fűtve képtárgyként is jelentkezett. A magyaros motívum egyéni stílusokhoz való formálása mellett elsősorban a paraszti élet idealizált feldolgozása jelent meg a korai bőrmunkákon, faliszőnyegeken, grafikákon s a belőlük épített enteriőrökben. Szobor- és kerámiakészítés is folyt a telepen, de a telep szobrásztagjainak munkáin kívül (Moiret Ödön és Sidló Ferenc) csak néhány fennmaradt mű tanúskodik a szobrászműhely létéről. A freskó-, táblaképfestészet, a textil-, üveg-, bőr- és bútorművesség kibontakozása mellett az irodalom, a zene és a tánc szeretete is meghatározó szerepű volt a telep életében. Kriesch zongorázott, s Nagy Sándorral együtt művészi igényű írásokban is megfogalmazták gondolataikat. Körösfői-Kriesch Dante Isteni színjátékát eredeti nyelven olvasta, Nagy Sándor a kortárs költészet vezéralakjáért, Ady Endréért rajongott, s az orosz irodalom, Dosztojevszkij, Tolsztoj kiváló ismerője, sőt az utóbbinak fordítója is volt. Az első világháború idején Nagy Sándorék gyakori vendégei közé tartozott Sik Sándor, Harsányi Kálmán és a „turáni mythológián" dolgozó Zempléni Árpád. Remsey Jenő visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Krieschéknél a hét két napján Tolsztoj, Gorkij, Dickens, Balzac és Maeterlinck műveit olvasták fel. Vasárnaponként akadémiai növendékek Beethoven, Mozart, Muszorgszkij, Bartók és Kodály műveket játszottak. Bábjátékokat is előadtak a szőnyegszövést tanuló növendékek. Ebből a hagyományból nőttek ki a húszas években a Remseyféle bábszínház karakterbábui. Undi Mariska sikerrel foglalkozott játékok tervezésével (Péterke királyfi szekere). A drámákat író Remsey Jenő György (A boldogok szigete, Eszeveszettek) kapcsolatban állt az új színházi törekvéseket képviselő, Ibsent, Strindberget játszó Thália társulatával. György barát c. drámáját Kolozsvárott mutatták be. Zichy István díszleteket is tervezett. Dienes Valéria, Isadora Duncan nyomán, görög táncokat mutatott be Gödöllőn. A testedzés különböző formáit, a tornát, sízést és az úszást rendszeresen gyakorolták a gödöllői művészek. A görög tornából kifejlesztett, Duncan-féle táncművészetet propagáló Dienes Valériával együtt vallották, hogy a „művészi környezetben az ember maga is értékes műtárgy legyen". Az összművészet eszméje a művészközösség mindennapjait is áthatotta. Céljuk nem valamely festői mód kimunkálása volt, Hanem elsősorban Ruskin és Tolsztoj erkölcsi-esztétikai elvein alapuló közösségi élet kialakítása, egy sajátos művészi légkör megteremtése, amelyből remekművek is születhetnek. „Egy nagy - legnagyobb - kincset ismerünk, ezt ápoljuk, keressük: az élethez való örömöt... Ami azután, eme ujjongó életi öröm nyomán - mindennapi munkálkodásunk eredményeképpen - kezeink alól kikerül - ez a mi művészetünk." - írta Morrist követve Gödöllőn KörösfőiKriesch, ahogy Nancyban Emilé Gallé, a francia szecesszió kiemelkedő alakja jegyezte fel íróasztalára: „Művészet és Öröm". Az otthon- és műhelyformálás családias meghittségében és puritanizmusában a Glasgowi Iskolát is felidéző gödöllői műhely életvitelében, a mű és a környezet összhangjának megteremtésében jellegzetesen századfordulós képződmény volt. A gödöllői telep fénykorában, 1906-tól egymásután születtek a nagy dekoratív együttesek, a Nemzeti Szalon, a velencei magyar kiállítási csarnok, a lipótmezei kápolna, s 1913-ra elkészült a marosvásárhelyi Közművelődési Ház külső és belső díszítése, mely a magyar szecesszió csúcsteljesítményei közé tartozik. Körösfői-Kriesch Aladár vezető szerepet játszott kialakításában. A tervei nyo-