Czeglédi Noémi - Fábián Balázs: „Birodalmam alatt…” (Gróf Graojalkovich Antal) Gödöllő mezőváros élete a 18. században (Gödöllői Múzeumi Füzetek 12. Gödöllői Városi Múzeum, 2011)
Czeglédi Noémi – Fábián Babízo: Fejezetek Gödöllő 18. századi fejlődéséből
Az aratás a fogazott élű sarlóval úgy zajlott, hogy a kalász alatt összefogták a szálakat és a sarlóval maguk felé húzva elfűrészelték azokat, így magas tarlót hagytak maguk után. Ezzel a módszerrel a kalászt egyáltalán nem érte rázkódás, szemveszteség nélkül lehetett learatni a gabonát. 7 3 A sarlós aratási lorma viszont jóval fáradságosabb volt a kaszával történő aratásnál. Itt az arató hajlongva fáradságos munkával vágta le a gabona végét. A 18. században a gabonatárolás legfontosabb eszköze országszerte a löldbeásott verem volt. Az ásott veremnek több változatát is megkülönböztethetjük, de a legelterjedtebb a körte alakú verem volt. Mélységük a talajvíztől függően 2-3 méteres volt, a szájuk átmérője 80-120 cm közt mozgott, lefelé szélesedve az alsó részüknél az átmérő elérhette a 2-3 métert is. Belsejüket rendszerint kiégették, majd tárolás előtt minden évben jól kifüstölték, majd törekes szalmával kibélelték. Miután színültig töltötték a tetejére szalmát szórva lefedték és letapasztották a gabonavermet. A lezárt vermeket évente csak egy-két alkalommal bontották ki, mikor az elkövetkezendő időszakra szükséges gabonamennyiséget más tárolóedényekbe például hombárokba mérték át. Innen már mipi felhasználásra került a gabona. Az ilyen gabonás vermeket a ház közelébe ásták, ahol szem előtt volt. Vizes területeken előfordult, hogy a vermeket egy magaslaton helyezték el és ott állandó védelmet kaptak. 7" 1 A veremben történő gabonatárolást az olcsósága miatt az akkori mezőgazdasági irodalom is szorgalmazta. Az anyagi vonzata mellett előnyt jelentett, hogy a kártevők — mint például az egér és a zsizsik — nehezen férhettek a terményhez. Azonban ha rosszul voltak megépítve gyakran berothadt, vagy bedohosodott a bennük raktározott gabona. 1736-ban még Grassalkovich is a parasztokhoz hasonlóan vermekben tartotta a gabonáját, melyeket dombokon ásatott, hogy minél nagyobb biztonságban legyenek a víztől. Később több magtárat építtetett a gödöllői uradalomban, többek között Gödöllőn is. 7 5 A településen szinte minden gazdának volt kertje, többnyire a ház telkének folytatásaként. Akinek a háza mögé nem kerülhetett káposz73 Paládi-Kovács, 2001. 386-387. pp. 74 Balassa, 1997. 200. p. 30 75 Wellmann, 1933. 142. p. Gödöllő és Vidéke irodalmi melléklete 1898. 6. szám
