Réti (Lantos) László: Gödöllő közállapotai és a helyi gazdaság a két világháború között 1. A kisipar (Gödöllői Múzeumi Füzetek 9. Gödöllői Városi Múzeum, 2007)

FÜGGELÉK - EGYÉN ÉS POLGÁROSODÁS Gödöllői adalék a hazai polgárosultság 20. századi sajátosságaihoz

83 kettős identitású lelkes magyarságát, a baloldaliság minden változatát elutasító „megbízhatóságát", fejlett felelősségtudatát, másokat is cselekvésre buzdító aktivitását). Nem titkolta, beárnyékolni sem akarta fejlett érdek- és éntudatát, a dolgok differenciált megítélésére való képessége mesterséges korlátozását stb. Hasznosította az élethelyzeteiben felhalmozott azon tapasztalatait (pl. vallási, kultúrszociológiai) ismereteit, melyekkel elnyerheti társadalmi környezetének szimpátiáját. Ezek az adottságai és felismerései segítették gödöllői egzisztenciájának megalapozását. Megszerette Gödöllőt. A Koronauradalommal ékesített, királyi kastélyára kényes, magas méltóságoktól is látogatott nyaralóhelyet. Amelyet - kissé népmesei hangulatot idéző visszaemlékezése szerint - egy friss sütetű ismerősétől szinte kikényszerített első látogatásakor (1914. január) még elmaradott, poros falunak látott. Később tenni akart érte. Ilyen szándékkal írta a „Gödöllő a múltban és most", valamint a „Szeressük jobban Gödöllőt" című könyveit a harmincas években. A község jövőjét iskolavárosnak, üdülőközpontnak és turisztikai célnak álmodta. Óvakodott, hogy mélyebben lásson, és megmutassa (lapjában) a szűkebb-tágabb környezetében lezajlott drámákat. Már-már mesterien közlekedett a helyi politika buktatókkal teli bonyolult erőterében. Mivel hiperaktív, ambiciózus, és programadó hajlamai is voltak, „messziről nézvést", úgy tűnhetett, egyik szerzője vagy legalábbis egyik rendezője a gödöllői közéletnek, pedig csak egyik, karrier-csúcsán létekor is leginkább másodvonalbeli közszereplő volt. Soha sem merte kihívni a sorsot, amivel eljátszotta volna az esélyét, hogy az általa követett úton haladva sikerrel, minél eredményesebben integrálódjon a magyar, konkrétan a gödöllői társadalomba. (Sokat mond, hogy Hovhannesian a gödöllői virilisták között a harmincas évek végére már a legelsők közé „verekedte" magát). Intelligenciája, s a már felsorolt tulajdonságok értő hasznosítása volt a feltétele, hogy Hovhannesian deklarálhatta, elismertette örmény, illetve örmény-magyar identitását (egy, a nemzeti érzületre végletes erővel apelláló közegben, illetve környezetben). Gödöllői létezésének anyagi megalapozását, identitásának és integritásának is az egzisztenciális garanciáját, társadalmi státuszának és presztízsének fennmaradását és erősödését ugyancsak annak köszönhette, hogy a saját szempontjából józanul számolt az őt körülvevő feltételekkel. Kezdeményező, kreatív attitűdjét tükrözte, hogy kivitelezhető, egy általánosabb állami akarat primátusát fölöttébb hangsúlyozó programmá tudta emelni, szervezni a saját ambícióit. Boldogulásának útját, módszerét és technikáit Hovhannesian soha nem emelte elméleti rangra. Az olyan praxis, cselekvés- és lépéssorozat volt, amely kigondolóját a helyileg elérhető lehető legmagasabb társadalmi szintre „katapultálta". Az önvédelem, az önigazolás, főként pedig önérdekei okán, az ébren tartott veszélytudata, önkorlátozó képessége megnyilvánulásaként, végső soron eredményei védelmében többször is hangsúlyozta: (1.) Nem tartja magát kompetensnek a kormányzati munka megítélésében. (2.) Azonosul a nemzeti célokkal, és (3.) feladatát a gödöllői (járási) állapotokkal való foglalkozásban látja. (Aktív a külhoni magyarok és a helyi Vöröskereszt támoga-