Réti (Lantos) László: Gödöllő közállapotai és a helyi gazdaság a két világháború között 1. A kisipar (Gödöllői Múzeumi Füzetek 9. Gödöllői Városi Múzeum, 2007)

FÜGGELÉK - EGYÉN ÉS POLGÁROSODÁS Gödöllői adalék a hazai polgárosultság 20. századi sajátosságaihoz

86 tásában, illetve munkájában.) Hovhannesian igényelte, hogy környezetével szakadatlan és intenzív, interaktív viszonya legyen. Közéletiségének egyik kritikus pontja volt, hogy folyamatosan akart szervezeteket, egyesületeket, egyleteket megnyerni, valamilyen cél elérése érdekében. A források adnak lehetőséget, hogy Hovhannesian - finoman szólva - „pragmatikusan" és elmondhatjuk elismerhetően, de nem mentségére szólva, konjunktúra-motiváltan, bizonyos metszetekben pedig erkölcsileg is súlyosan vétő módon, és vétkes rövidlátással viszonyult néhány, a maga korában frekventált „vonatkozási ponthoz", személyekhez és eseményekhez. 6. EPILÓGUS Adataink arról vallanak, hogy Hovhannesian az újabb, a második világháborús katasztrófa fenyegető közelségében sem vonta le a helyzetből adódó következtetéseket. Például azt, hogy az út, amelyen személyes boldogulása végett haladt, s amelyet emelkedéséhez választott, ugyan sikerekhez is vezette, idők teltével azonban kényszerpályája, csapdája és kelepcéje lett. A művelt, hét nyelvet ismerő, Heidelberg és Lausanne egyetemeinek padját is koptató írástudóról nehéz feltételezni, hogy politikai horizontja, ítélőképessége, bizony, lényegében a község, s legfeljebb vármegyéje határáig terjedt. Nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni és a felgyújtott világ fényénél sem belátni, hogy - a magas posztokon állókhoz hasonlóan - eltévedt, Szekfű Gyula közismert kifejezésével élve "valahol utat tévesztett". A Gödöllői Hírlap (általa szerkesztett) utolsó száma 1944. október 29-én a régi, hitelét veszített szellemiséggel még megjelent. (Gödöllőt 1944. december 12-én foglalták el a szovjetek harc nélkül.) Hovhannesian általunk „hárompilléres"-nek látott élet-programja reális szemléletet és törekvést tükrözött; alapcéljában megvalósult. A „feladványra" tehát, amely az volt, hogy lehet-e és ha igen, miképpen, milyen követelményeket teljesítve, milyen módszerekkel és technikákkal egyidőben integrálódni, emancipálódni, identifikálódni és egzisztenciálisan emelkedni, Hovhannesian gyakorlati választ adott. Bizonyságát adta, hogy kellő feltételek, alkalmas körülmények, megfelelő személyes adottságok és képességek birtokában lehetséges a „feladványra" rímelő programot adni. De mert sok tényezőtől is determinált sorsát a rezsim sorsához kötötte, teljesítményét a történelem kritikája értékelte le. A Hovhannesian-paradigma a személyiség saját történetében betöltött szerepére példa, vagy hivatkozás, külön szín a kelet-európaiság koloratúrájában. Talán nem túlzás, hogy Hovhannesian az értelmiségi polgár egyféle „elrajzolódott-elrajzolt" „előképe". A klasszikussá szublimált polgári értékrendből azt vállalta, ami nem fenyegette a „karddal" fennállott és finoman kiegyensúlyozott viszonyát. A Hovhannesian jelenség az individuum dicsérete. A társadalom polgárosulása ellenben kollektív teljesítmény, fejlődéstörténeti eredmény.