Réti (Lantos) László: Gödöllő közállapotai és a helyi gazdaság a két világháború között 1. A kisipar (Gödöllői Múzeumi Füzetek 9. Gödöllői Városi Múzeum, 2007)
II A HELYI KISIPAR - II/8 HÁBORÚS ÉVEK
43 fordulóján - gazdasági bűncselekmény címén - mintegy 750 eljárást indítottak. 50 A lakossági fogyasztás intézésére és ellenőrzésére Közellátási Osztályt szerveztek). Megállíthatatlanul burjánzott a bürokrácia az iparosok érdekképviseletében is. Éppen ezt az állapotot illusztrálja az alább tartalmilag idézett, a fanyar humort sem nélkülöző lendületes szóözön, melynek szerzőiben a GV It névtelenséget választó munkatársait tisztelhetjük. Az 1943 végén, 1944 előestéjén keletkezett szerzemény szerint: „asztalos, ácsmester, ácsiparos, bádogos és szerelő, bognár, cukrász, cipész, építőmester, fodrász, férfiszabó, fényképész, fogtechnikus, gyertyaöntő, gipszszobrász, játékárukészítő, kovács, kötő-szövő, kozmetikus, kéményseprő, kádár, kőművesmester és iparos, kosárfonó, kútásó, kályhás, könyvkötő, lakatos, mézesbábos, mészáros, és hentes, molnár és daráló, női kalapos, női szabó, nyomdász, sütőiparos, órás, szobafestő és mázoló, szíjgyártó, kárpitos, szűcs, tetőfedő, üveges, villanyszerelő és vendéglős „szállította" (ti. a szerzőknek) a feladatokat". 5 1 Az ipartestület gondoskodott az elsősorban kielégítendő honvédségi és közmunkák anyagszükségletéről. Néhány munkatársára hárult a számtalan zárolt anyag igénylésével, átvételével, elosztásával és elszámolásával kapcsolatos kérés, sürgetés, panasz, stb. Ezerféle kimutatás, napló, könyv, nyugta, jegy, számla ügyintézése stb... Külön tartották számon a feketelemez, horgonylemez, ón, ólomcső, ipari cérnák, a cipész cérna, a szűcscérna útját és a sütőiparosok szappanát. Külön laborálták a kovácsvas, a lakatosvas, az építészek gömbvasai, a patkóvas, a ráfvas, a sodronyvas és a többi kísérőpapírjait. Eközben az ipartestület szakosztályai „lanyhán dogoztak". „Sokan sajnálták a tagdíjat", „s csak néhány ember rohangált és intézkedett". Az ipartestület 1929-ben emelt székházában a hivatali helyiségek falát okiratok díszítették, bizonyítandó, hogy a képviselet a céhek utóda, amely a gyakorlatban „hivatallá sülylyedt" - állítják (befejezésül és lemondóan) az irat készítői. A „házon belüli" bürokráciának ez a szemléletes leírása persze, halvány mása sem volt az 1944-re kialakult „házon kívüli" valóságnak. Amit inkább egy 1944 őszén kelt (közlekedésügyi) miniszteri utasítás érzékeltet. A miniszter számolt azzal, hogy a mind nehezebbé váló helyzetben, a közvéleményre irritálóan hathat az újonnan gazdagultak mohósága, hogy ti. „zsidóbbak a zsidónál". Ez pedig hitelteleníti a politikailag aktivizált, illetve aktivizáihatónak ítélt erők közötti kohézió (egyik) leghatékonyabb ideológai kötőanyagának, a végletekig feszített antiszemita propagandának az állításait, a leghitelesebb kritikája az idáig megtett útnak. Ezt megelőzendő céllal utasította a miniszter az ipartestületi elnököket: követeljék meg a „keresztény üzleti szellem betartását", a „meg nem engedhető előnyök" elutasítását. A vétkeseket meg az ellenőrzéssel megbízott, ipartestületi tagokból álló „Ipartestületi Szék" jelentse fel a hatóságnál, vagy a bíróságon. Az 1943 végén, 1944 elején kialakult krízist - más oldalról - világítja meg a GV It azon kérése, amelyben a másodfokú iparhatóságot igyekszik megnyerni, járuljon hozzá az érvényes ipari szabványoktól való eltéréshez. Konkrétan: ahhoz, hogy „az iparosok vályogból is építhessenek lakóházat." 5 2
