Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)

Basics Beatrix: A viseletsorozatok hagyománya a 19. században és a századfordulón

54 A viseletsorozatok hagyománya a 19. században és a századfordulón Adrian Stokes (1854-1935) és Marianne Preindlsberger (1855-1927) 1883-ban Bretagneban találkoztak és egy év múlva már össze is házasodtak. A grazi születésű festőnő Münchenben, majd Párizsban tanult a hetvenes években, az angol festő ugyanekkor Pont-Avenben járt, későbbi találkozásuk helyszínén. Házasságkötésü­ket követően egy ideig Dániában a skagen-i művésztelepen dolgoztak együtt, majd 1886-ban Cornwallban telepedtek le, létrehozva a St. Ives-i művésztelepet. 1905 és 1910 között tíz alkalommal jártak Magyarországon, „Hungary" címet viselő köny­vük, amelynek szövegét Adrian Stokes egyedül írta, 75 illusztrációját együtt ké­szítették, 1909-ben jelent meg Londonban. Ezt követően még egy jelentős utazást tettek a kontinensen 1913-ban, amikor John Singer-Sargent-tel látogatták meg Sváj­cot, s ekkor adta ki a müncheni Franz Hanfstaengl Adrian Stokes festményeinek heliogravűr albumát. HB^^^^^^^H Marianne Stokes: ^ffiPBK ii^^H Deszei leányok • 1908-1909 Marianne Stokes: Körmenet Deszén 1908-1909 A Magyarországot bemutató könyv festmény- és akvarell illusztrációi tájképek valamint a különböző vidékek lakóit jellegzetes viseletükben megörökítő képek - az előbbiek Adrian, az utóbbiak Marianne Stokes munkái. 1907-ben London­ban, a Leicester Galleries-ben mutatták be a festmények egy jelentős részét, majd 1910-ben Budapesten, a Nemzeti Szalonban. A következő budapesti bemutat­kozásuk csaknem száz évet váratott magára: a millenniumi ünnepségek sorában a British Council 1996-ban 35 képüket - jórészt tempera technikával készített il­lusztrációkat — állította ki egy rövid ideig az angol nagykövetség Harmincad utcai épületében, s egy kis katalógus-füzetet is kiadtak ez alkalomból. 1 7 A válogatás 17 Marianne and Adrian Stokes - Hungarian Journeys - Landscapes and Portraits 1905-1910. Katalógus, Budapest, 1996.

Next

/
Thumbnails
Contents