Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)
Viszóczky Ilona: Adalékok a mezőkövesdi viselet változásához (20. század első fele)
186 Adalékok a mezőkövesdi viselet változásához nagyon sok olajképet festett, amelyek ugyancsak a matyó tradíciót népszerűsítették. Mindketten jól megragadható szerepet vállaltak a matyó önkép és tradíció alakításában és tovább éltetésében, s érezhetően formálták a helyi értelmiség önazonosságát is. 14 A népművészet felfedezése, majd a 19-20. század fordulóján megjelenő divatja Mezőkövesdet turisztikai látványossággá emelte s egyre inkább a magyaros stílus kifejezőjévé tette világszerte. Az 1910-es évek elején Mezőkövesd fokozatosan lett Kalotaszeg vetélytársa ebben a vonatkozásban, majd az első világháborút követően pedig - a trianoni határok között - ennek a tradíciónak legfőbb letéteményesévé vált. 15 A művészeten belül megkülönböztetett figyelmet érdemel a fotográfia, ami az idegenforgalmi érdeklődés részeként jelent meg, s egyaránt fontos szerepet kapott a matyó népélet dokumentálásában és propagálásában. A fényképezés és fényképezkedés Mezőkövesden a 19-20. század fordulójától terjedt el, eszközeként és kísérőjeként a matyóság, a tradicionális matyó kultúra felfedezése folyamatának. A sajtó tudósításait kiegészítő fotográfiák, és a nagy számban terjedő képeslapok igen hamar kiegészültek a Mezőkövesden létrejövő fényképészműtermek felvételeivel, s a fényképezkedés a matyóság igényévé vált. A mezőkövesdi fotóműtermek ránk maradt anyagából Weisbach Rilly és Skarbinecz Ödön képei közül őrzünk felvételeket, illetve digitális másolatokat a Matyó Múzeum Fotótárában, az ismeretlen eredetű családi fotók mellett. 1 6 A Herman Ottó Múzeum gyűjteményében Kőris Kálmán remek fotófelvételei mutatják be az 1900-as évek elejének hétköznapi és ünnepi viseleteit. Gönyey (Ebner) Sándor, Györffy István Néprajzi Múzeumban meglévő, az 1920-as 1930-as évekből származó fotográfiái mellett a mintegy hetven autokróm felvétel fotótörténeti jelentőségű, hiszen ezek nagyon kifejezően az eredeti színvilággal mutatják be a matyó viseletet. 17 A fénykép nem csupán a hagyományos kultúra kutatásának nélkülözhetetlen kelléke másfél százada, hanem maga is formálója volt a kultúrában élő közösség műveltségének. A parasztemberek számára kezdetben különleges, ritka fényképezkedés során megörökítendötvAt vélt pillanat kitűzése, az arra való rákészülés, a képen szereplő személyek és öltözetek kiválasztása éppen úgy tudatos döntés volt, mint az elhelyezés és elhelyezkedés rendje, emberek és tárgyak láttatott viszonya. Az elkészült képek is megkülönböztetett szerepet kaptak: azokat általában bekereteztették, s a lakóház reprezentációs terében helyezték el, érzékeltetve a képen szereplő személyek és az alkalom megkülönböztetett voltát. Bár a beállított felvételeken az öltözet jobbára csak az ünnepek világát tükrözi, a testtartás, a gesztus is gyakran a mesterséges környezethez és a megkülönböztetett alkalomhoz igazodik. A ránk maradt felvételek a néprajzi csoport históriájának pó14 Fügedi Márta i.m. 1997. 141-160. 15 Fejős Zoltán: Népművészeti divat a múlt század végén és a századelőn. Hofer Tamás (szerk.): Népi kultúra és nemzettudat. Budapest, 1991. 149-151. 16 Kunt Ernő: Fotóantropológia. Fényképezés és kultúrakutatás. Miskolc - Budapest, 1995., Fügedi Márta: Képi eszközök a századelő matyóságképének vizsgálatában. Néprajzi Értesítő LXX1X. 1997. 157—166. 17 Fogarasi Klára: Színes néprajzi fotók. Autokróm felvételek a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből. Budapest, 2004.
