Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)
Büky Virág: Népzenegyűjtés vagy népzenetudomány. Népzenekutatás a 20. század eleji Magyarországon
130 Népzenegyűjtés vagy népzenetudomány 130 Ezt követően már egyeztetett terv szerint folytatták munkájukat. Céljuk az egész magyar népdalkincs összegyűjtése és közzététele volt, melyet „felosztottak egymást közt", Hogy azután „időnként összejöjjenek, és ki-ki magával hozza a tarisznyájában a gyűjtés eredményét, hogy összevessék, összerakják." 9 Első gyűjtőútjukat, 1906-ban, családi, baráti kapcsolatok segítségével szervezték meg. Bartók Vésztő környékére ment, ahol számíthatott sógorának, a Wenckheimuradalom gazdatisztjének segítségére. Kodály pedig a felvidéki gyűjtéseinek akart végére járni, és Zoborvidéken folytatta munkáját. A következő évben (1907) Bartók Erdélyben, Csík-megyében folytatta munkáját. Egy székelyföldi gyűjtőút terve már első népdalélménye óta foglalkoztatta, és útja mind a népzenekutatást, mind zeneszerzői fejlődését tekintve döntő jelentőségűnek bizonyult, itt talált rá ugyanis az általa akkor még „ős-székely"-nek nevezett ötfokú (pentaton) dallamokra. 1906-tól kezdve a magyar anyaggal párhuzamosan a szomszéd népek parasztzenéjét is gyűjteni kezdte, először (1906-tól) a szlovák, majd 1908-tól a román népzenét vonta érdeklődési körébe. Erre az akkortájt szinte egyedül álló lépésre egyfelől tudományos megfontolásból szánta rá magát, mert, ahogyan ezt 1920-ban, Hubay Jenő támadására írt válaszában megfogalmazta, „a magyar népdal tanulmányozásához elengedhetetlenül szükséges a szomszéd népek népdalanyagának mentől behatóbb ismerete" 1 0. Másfelől azonban Bartókot, a zeneszerzőt vonzotta az anyag újszerűsége, s mindenekfelett az, hogy meglátása szerint ez a népzenekincs (különösen a romániai anyag) a magyarnál jóval archaikusabbnak tűnt. Részint hasonló indíttatásból igyekezett kutatásait minél szélesebb körbe kiterjeszteni. 1912 körül egy oroszországi csuvas, tatár tanulmányút tervével foglalkozott, ami sajnos nem valósult meg. 1913-ban viszont eljutott Észak-Afrikába, ahol arab népzenét gyűjtött. Végül jóval a rendszeres gyűjtőutak befejezése után, meghívásra, 1936-ban még Törökországban is tett egy rövid tanulmányutat. Utolsó gyűjtőútján, 1918-ban, ismét első gyűjtéseinek színhelyén, Vésztőn és környékén dolgozott. A háború után aztán az általános politikai helyzet, a nemzetek közti feszültség minden további munkát lehetetlenné tett. A mintegy 12 éven át folytatott gyűjtés után Bartóknak közel 8000 dallamot sikerült lejegyeznie. Ebből nagyjából 2000 magyar, a többi pedig különböző más, főként szlovák (kb. 2500) és román (kb. 3500). 1918-tól kezdve tevékenysége az addig összegyűjtött anyag tudományos feldolgozására, rendszerezésére és publikálására összpontosult. A népdalok rendezése és közreadása már a gyűjtésekkel párhuzamosan megkezdődött, hiszen ezt a további gyűjtőutak megtervezése is szükségessé tette. A rendezés elveinek kidolgozásában ismét Kodályé volt a vezető szerep, aki több népdalkiadvány átnézése után végül a finn Ilmari Krohn rendszerét vette alapul, amelyet a magyar sajátosságokat szem előtt tartva ala9 lásd Kodály Zoltán: „Bartókrólés a népdalgyűjtésről, (nyilatkozat)" In: Visszatekintés II., 457. 10 Bartók Béla: „Válasz Hubay Jenő nyilatkozatára." In: Szőllősy András (szerk.): Bartók Béla Összegyűjtött írásai. Budapest: Zeneműkiadó Vállalat, 1967, 617. Első megjelenés: „Bartók válasza Hubay Jenőnek." Szózat II./125. (május 26.), 2.
