Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

LOTZNÁL, 1894

LOTZNÁL, 1894 Október 6-án hagyta el Diódot Aladár, de fájó szívvel: „mert a lehető legszebb őszi napokat, fenséges pompában haldokló természetet és szerető embereket kellett ott hagynom" - írja megint csak Kluknóra. - Mi az, annyira megszoktad - kérdeztem volna kajánul, ha nem vagyok Párizsban -, hogy még mindig oda írsz? - Igen - mondta vón szomorún, hívták, visszament, bizonytalan a talaj a lábunk alatt még, nem lehetett egybekelni,,. Nagy őszinte szomorúsága meghatna és sajnálnám komisz kérdésemet... Mindnyájan tudjuk, hogy amikor már azt hiszszük, mindennek vége, akkor bonyolódik ki nemcsak a színdarabokban, az életben is, csakhogy nem tudjuk még a Rendező intencióit. A szétfutott események kezdenek mind megtérni, mint a maratonfutók, kifulladva ugyan, de örömtől ragyogón. Halljuk csak a Kluknóról jött levél válaszát 1894 októberében: „Te bevallód, hogy örülsz leveleimnek, de mit mondjak akkor én - ki nem vagyok elkényeztetve - amilyen az utolsó is volt. Olyankor aztán rohannék tüskön, árkon, bokron át..." Azután karácsonyra Laura mama is ír Aladár levelébe: „Ein Kleines Küstgeschenk schicke auch ich Dir, und wünsche dass Du eine Kleine Freude damit hast. Lebe recht wohl und sei herzlich umarmend von deiner dich liebendenden Tante Laura."

8

1 Itt ma rekord lesz, mondanák az atléták. Tudvalevő ugyanis, hogy a mamák és tantík nem örömest látják legidősebb fiukat vagy öccsüket elkötelezve. De most egyszerre minden befut a létesülés központjába. Mert halljunk még egy Kluknóra indított levelet: „Utolsó leveledet éppen szegény papa halála napján kaptam, midőn kimentünk a temetőbe. Olyan enyhe, langyos és bús idő volt, s mikor ott álltam ama hant mellett s ott láttam térdelni szegény mamát némán a fejfa előtt, végig vonult szemem előtt az a mindenség, amit múltunknak nevezünk. Egy pillanat [alatt] 25 évnek bús és víg eseményei tűntek fel szemeim előtt, s gondoltam, miért is van az az <én>. A világra nézve nincs egyéniség - s mi hát a világon kívül élünk-e? Öröm, szenvedés, lelkesedés, bánat mind csak ábránd. Egyáltalán létezhetik-e az, ami nem örök?" 8

1 (Ném.) „Egy kis csókos ajándékot én is küldök neked, és kívánom, hogy örömöd teljék benne. Élj jól. szeretettel ölel szerető nagynénéd Laura." 64