Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

DIÓD ISMÉT, 1893

Az oláh modelleket sztrájkra ingerelte ugyanis a pópa, aki nem hitte el, hogy dorbézoló és összeveszett nászünnepélyhez ülnek modellt. Nagy szerencséje volt Aladárnak, hogy Diód egyik földbirtokosa, Zeyk Gábor képviselő, egy hatalmaskodásáról ismert nagyúr, éppen otthon volt, s Aladár panaszára behívatta az összes modellt, rájuk fogott egy hatalmas pisztolyt (talán még tűzköves) és halállal fenyegette őket, ha moccanni mernének. Nem is volt több baj velük! Itt hagyom Aladárt Diódon, hadd dolgozzék kedvére, inkább felmegyek Kluknóra a menyasszonyhoz látogatóba. Egy éve éppen, hogy Aladár is itt fent járt, s egy évig élt az emlékekből. Ott találjuk a ház előtti padon elgondolkozva, magába merülve. A gyermekek körülötte játszadoznak. Pár hét még Kluknón és megy, de nem vakációra, mint tavaly, hanem reményekkel tömött jövője elé. De a remények, mint általában, csalfák, viszont kifogyhatatlanok. Ez a szerencséje az emberfélének, a reményt úgy termeli, mint a mirigyek a nyálat, már hozzátartozik a psziché, hogy úgy mondjam, organizmusához. Reményektől fűtötten dolgozik ezalatt Aladár a nagy képén, néha pesze meg is feledkezik a célról, s csak a kép áll előtte sok megoldandó művészi problémáival. de nem is jut eszébe kételkedni a sikerben. Hiszen egy szénacsűrben oly fenséges tud lenni egy kép. Míg a menyasszony arcán nem látjuk a teljes bizonyosságát annak, hogy boldogsága felé megy. Próbál búcsúzni úgy magában a megszokott kedves tárgyaktól, személyektől, a vígan csobogó Hernádtól, de belül valami azt súgja: még nem! Érzi, hogy búcsúja a kedves környezettől még nem végleges. Hiába öltögetik Mari néniéknél a kelengyét, nem hangolja ennek a tudata se teljes örömre. A nők hatodik érzékszerve az előérzet, amely biztosan működik. Nem Aladáron múlott, de még a nyár folyamán értesítette a grófnét, aki nem szűnt meg hívni, hogy igenis, őszre ismét, már negyedszer, visszamegy. A nagy kép programszerűen készül az őszi kiállításra. A nyár folyamán lejött a menyasszony is Tóni bácsival megnézni a képet. Egypárszor Aladár is elment Kolozsvárra „pihenni". Hogy folytak le a téte á téte-ek, nem firtatom, de az bizonyos, hogy a kesergő szerelem átalakult türelmetlen szerelmi vággyá. A menyaszszony levelei - noha csak Aladár válaszain keresztül érzem, elvesztették már kategorikus formáikat, enyhék, várók, szeretetteljesek, szinte-szinte már szerelmes levelek. A sok baj közt egy kis vigasztaló győzelem... 63