Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

DIÓD ISMÉT, 1893

jövőmet mint festő - anyagilag is - biztosítja. Vagy megvetetik, s akkor van egyelőre pénz, vagy ha nem is, az intéző körök másképp gondoskodnak rólam. Ez esetben a jövő tél nagy részét Párizsban töltenők, aztán valószínűleg visszajönnénk Budapestre, s itt mint festő keresném kenyeremet. Ha a kép nem sül el - mit ne adjon az Isten -, bármilyen egyelőre kínálkozó állást elfoglalok, egy-két évig csak elhúzzuk, míg olyan állásra teszek szert, melyből kényelmesen megélünk." Haynald arcképét még március folyamán befejezte, aztán, mint mondtuk, Pesten tölt egy hónapot. Húsvét napján belekezd Tóni bácsi arcképébe az egyetem számára, s tovább dolgozik a király-arcképen. Június 6-án azt írja, hogy Őfelsége arcképe már a tanácsterem falán függ. DIÓD ISMÉT, 1893 Most aztán hajrá, megyünk Diódra! Június 12-én Tövisről írja: „Én hát végre eljutottam ide sok mindenféle vándorlás után. Tegnap reggel érkeztem meg. A mai délelőtt folyamán pedig véglegesen kiköltözködöm Diódra. Az óriási vászon, egy nagy láda festék, ráma, állványok, mind megvannak már, és nekem csak hozzá kell látnom a munkához. Nagy munkához pedig. Kíváncsi vagyok, vajon nem fog-e belétörni a fejszém nyele a kemény fába?" Június 16-án egy másik levél: „Az Ön gúnyos kételkedésének dacára mégis itt vagyok Diódon egy néhány nap óta már, a nagy vászon ki van feszítve és csak úgy hemzseg szénnel felvázolt, gyilkos oláhoktól és vérpadra hurcolt és hurcolandó magyaroktól. Midőn ide Diódra kijöttem (lakásom leírása méltán szerepelhetne egy háromkötetes regény első fejezetének az elején), és Eszti néni engem ide installált, ellátván minden szükségessel és nem felejtvén el a sok mindenféle apróság közül egyet is: én szépen megköszönve az ő körültekintő jóságát, azt mondtam, hogy: - Jaj, Eszti néni édes, egynek mégis híjával vagyunk! Ő csodálkozva nézett rám, mire én így fejeztem be mondásomat: Asszony kellene ehhez a házhoz!" Aztán később, már jól benn a munkában: „Majd ha nem lesz okosabb mesélnivalóm, elé fogom adni, hogy miként festek én az én pompás csűr-atelier-mben; mint segédkeznek nekem benne a verebek s mint kritizálnak szemtelen módon untalanul csiripelve; - elpanaszlom, mennyi bajom van az oláhokkal - és hogy mindennek dacára mégis mily lelkesedéssel lehet a szabad természet közepette dolgozni." 62