Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

ÁLLÁSKERESÉS BUDAPESTEN, 1892

hogy a mágnások akkor még csodált és a dzsentriktől még ki nem kezdett előkelőségét az akkori felfogás szerint kifejezte, abból tudhatjuk, hogy méltónak vették politikailag is elismerni a főrendiházi tagsággal. Hol volt Lötz Károly ettől! Ő azt se tudta, hogy vannak mágnások is ezen a világon. Az Olümposzon kívül nem ismert más mennyekországát, még a Park Klubot se. Ruha, megjelenés, tekintély ismeretlen fogalmak voltak előtte. Székely már kritikai szemmel nézett körül, s őelőle a lelki műveletlenséget nem lehetett eltakarni selyembrokáttal. Dehát ez a mentalitás volt az uralkodó, amelyben a művészek is részt vettek a maguk kis módja szerint. A Nicoletti Kávéház külön szobája éppen olyan exkluzív barlang volt, mint a Park Klub. Ide is kinyalva a quatre épingles

78 jöttek a kiválasztottak, s úgy lépett be mindegyik, mint ahogy megérkezett volna a Titanic, ha eléri New York kikötőjét. A pincérek, mint remorkörök

7

9 bevontatják az „asztalához", sűrűn kérdezve: - Habbal, hab nélkül, a szokott? Igenis, a szokott. Ez a 20 krajcáros komédia kitöltötte és betöltötte az egynap. a mindig egy nap összes közéleti vágyait: - Úr vagyok vízen-gáton... Kínai ezüsttálcán hozták a pincérek az egynapi önérzetet, magyar önérzetet, amely estére kelve már lefonnyadt a műterem sötét falai közt az ecsetekkel való ádáz küzdelemben. Az angol önérzet az angol faj önérzete, hogy tagja a világ első nációjának. Ha ilyen volna a mienk is! A magyar önérzet olyan, mint a kozák hetmané, egyéni, önnönmaga fér oly nehezen a bőrébe, azért nemzetpusztító, mert önző és külön áll a nemzet testében minden egyes. Érthető, hogy Aladár, amint tehette, menekült vissza Kolozsvárra a munkáihoz. Neki ez a 20 krajcáros dicsőség nem kellett. Magasabbra vágyott. Aztán égette lelkét az a „kislány" is, aki talán most már vágyna is - bár öntudatlanul - a saját gyermekeivel foglalkozni, nemcsak a máséval. Hiszen a legkisebb grófkisaszszonyt úgy is becézi már, hogy szinte fáj látni. 1893. január 5-én írja: „Mint gondolhatod, én itt Budapesten jártam mindenfelé, hogy jövőmet némiképpen biztosítsam, s ez által közelebb hozzam azt a napot, melynek boldogságát eszemmel felérni nem tudom. Eddig bizony semmi biztos eredményre nem jutottam. Tanári állás most nem kínálkozik és Lötz vagy Benczúr tanár urak se vehetnek fel iskolájukba - hol mint festőinek] volna jobb kilátásom a boldogulásra - egyelőre, 7

8 (Fr. kifejezés) Étre tirer á quatre épingles: kicsípte magét. 7

9 (Fr.) Remorqueur: vontató(hajó). 60