Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

ÁLLÁSKERESÉS BUDAPESTEN, 1892

ÁLLÁSKERESÉS BUDAPESTEN,1892 Hogy polgári ügyeit előbbre vigye, felmegy Pestre, s utánanéz Lotznál 7 4, nem volne-e hely. Sajnos nincs. Sok öntusa után megkísérli Benczúrnál is. Egy hely éppen üres. Négyen pályáznak, de nem ő lett a szerencsés, noha Benczúr megdi­csérte a dolgait és észrevette a nagy haladást. Balló Ede lett a szerencsés, de Ala­dár mindenesetre szerencsésebb lett, hogy később Lotzhoz került: közelebb voltak életfelfogásban. Igaz, hogy Benczúr tudott érvényt szerezni tanítványainak... és megbízatást. 7 5 Különben Budapesten a 90-es évek elejére már kezdett a művészi felfogás tarkállódni. Egyre térnek meg a Nyugatról nagyon szokatlan jelenségek. Szegény Telepy bácsi 7 6 hogyan borzadoz! Székelyék neoklasszicizmusa egyelőre, de éppen ez időben, teljesen lejárt. Már rá se pillantanak. Lötz egy kicsit dekoratívabb színű barokkját még elviselik, de megvetéssel hozzáteszik: falfestő. Benczúr neovelencei barokkjának a selyemkultusza még tartja magát, mint egy casemate (a millenniu­mig). Tanítványai azonban követik is, nem is. Aki nem követi, az iparkodik vala­mi plein airnek nevezett szürkeséget affektálni, amely aztán úgy fest, mintha Münchenből országúton hozták volna nyílt kocsin, s elporosodott, de alatta meg­van még a bitumenes sötét festék. Ezek még nem is Dagnan, még kevésbé Bastien Lepage-ok és hol volt még ide Sisley! 7 7 Ez csak olyan müncheni plein air. A művészek polgári élete pedig ugyanaz, amely a többi magyart jellemzi. Ide bohémséget beplántálni csak a képeken lehetett, de a magyar felfogás nem tűrte. Az előkelőséget Benczúr után a benczúristák képviselik. Benczúrista: olyan fogalom ez, amelyhez most, amikor mindenféle tekintély leszámolt, nem is lehet példát felhozni. Most is látom kis Burger Louis-t, amint mágnás barátaival lépést tartva haladnak az Andrássy út egy szakaszán. Úgy lépkednek, mint érelmesze­sedéses, meghülyült aggastyánok, amit a monokli még fokoz, botjukra támasz­kodva, s vékony lábszárukhoz odacsapódik a vasalt nadrág. Úri magukon kelle­mesen érzik a közönséges filiszterek vágyó pillantását. (Szegény kis Burger, mi lett a vége?) Benczúr köré az előkelőség ezen fogalma hogyan alakult, mikor ő egy egy­szerű és szerény felfogású ember volt az érintkezésben? Ezt bizonyára a magyar mentalitás építette köréje, hamár az előkelők festője lehetett. Volt-e benne ebből a magyar hidalgóságból valami vagy csak alkalmazkodott, hogy az ő festői selyem-bársonyát alkalmazhassa, nem tudom, nem ismerem annyira közelről. De 59

Next

/
Thumbnails
Contents