Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)
RÓMA, 1891-1892
Nagyon becsületesen készült hozzá e képhez. Színvázlatok és rajzok garmadáját csinálta hozzá. Ennek a technikája is sok kívánnivalót hagyott. Több rétegre emlékezem, s azért minduntalan „beütött". Ha most elgondolom, hogy egyszerűen meg kellett volna kérdeznünk Ser Francescot, mivel preparálta a vásznát, hogyan törte a festékeit, s mi módon rakta föl, menten túl lettünk volna az összes problémán. Nem, ö nem kent modernül - s ez a modern most minő kiavult s ezzel kiesett a látókörünkből. Hogy én akkor még nem érdeklődtem, az a teljes zöldségemnek megbocsátható. De hogy Aladár nem kért utasítást egy olyan tradíciókon épült mestertől, akinek, mint a példák is mutatják, minden múlt században festett képet túlélnek a munkái ragyogásban, tisztaságban, színerőben, az csakugyan fatális. Sajnos, erre már csak halála után gondoltunk. (A divat olyan abrakos tarisznya a művész fején, amitől se lát, se hall, csak zabálhat a csömörlésíg). Aladár, aki később annyit foglalkozott a festés módjaival és eszközeivel, nagyon sajnálta a helyrehozhatatlan elmulasztottakat, amiket pedig az élet úgy felkínált. Ilyen divattól elhomályosult szemeknek köszönhette a műtörténet, hogy századokra meg-megszakadt a folytonossága. Azt hiszem, sőt meg vagyok róla győződve, hogy Giorgio, Ser Francesco festő fia maga is így járt. Ezután csak az akkori római farsangról beszélhetek, amelybe csakhamar beleszédültünk. A Corso délutánonként - talán két héten át - minden nap megtelt hullámzó embertömeggel. Sok-sok idegen. Egyik nap konfettit, másnap ibolyacsokrokat dobáltak egymás fejéhez. Az egész tornya kivonult a Palazzonak is, és teljes odaadással szórta jókedvét, a konfettit és az ibolyacsokrokat. Majd történelmi felvonulások tarkították a Corsot. No és a Piazza del Popolon felállított nagyszabású arénában bígák versenyeztek, s a fordulóknál éppen úgy felfordultak és egymásba rohantak, mint a latinok. Volt a barberik versenye, ahol lovas nélkül futottak versenyt eszeveszett vágtában a lovak, hajszolta őket a bőrük alá húzott hosszú lószőr és a rájuk aggatott zörgő és csiklandó sarkantyúféle s a tömeg biztató ordítása: stringe! stringe! stringe! 4 5 Barbár szépségű volt, kár, hogy Aladár nem bírta szívvel a leforduló izgalmakat. Haza is ment. Pedig eleinte nagyon teltek a vázlatkönyvek, mindennap egy. Mintha szélvész hajszolta volna a napokat, úgy rohantak egymás hegyénhátán a nyár felé. Pedig a római húsvétot még nem is említettem, amikor százezer idegen lepte el a várost, akik kedvéért kivilágolt a Colosseum, mintha parázsból 4 5 (01.) Siess, siess, siess. 38
