Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

A MINTARAJZISKOLÁBAN, 1880-1883

rangúként fogadtak. És ezt a fogadtatást nemcsak magának, hanem minden művésznek halálos komolysággal megkövetelte, s jaj volt annak a principesszának, aki a zongorajátékáért hívta meg. Azt is tudta már mindenki, hogy Munkácsy fogadónapján lovasrendőrök rendezték a felvonuló fogatokat. így elő kellett most már készülni minden tudott lehetőségre. Ez volt a külsőleges előkészület a világ számára. Ez mindenkire kötelező uniformis volt. A kifelé fordított első hatás képe a léha. a táncos. De hol volt még az a komoly tudás, amellyel a Múzsát lehet meghódítani. Ez már nemcsak finnyás hölgy, hanem hozzá a szellem és lélek teljes fegyverzetével lehet csak közeledni. Ide már nagy tudatosan készült Aladárunk, hogy semmi akadálya ne legyen erről az oldalról a szent csarnokba jutásnak. A természettudományokat, mondtuk, a családi asztalnál szívta föl, aztán jöttek az irodalmak, rendre a magyar, a német, a világirodalom. Éppen így a zenével is a legkomolyabb formában foglalkozott. Ohó! Kriesch papa nem volt felületes nevelő! Mindent megkönnyített a gyermekeinek, ami oly nehéz volt neki Bécsben. Kisebb-nagyobb sikerek közt a négy évnek is csakhamar elkövetkezett a szüretje. A vizsgák idjén tudósítást küld Kriesch papa, hogy Aladár szörnyen tanul. Pár napra rá pedig arról megy levél, hogy a vizsgabiztos, Korzán főigazgató azt a kétségét fejezte ki, hogy a tanári értekezlet nem akarja Aladárt vizsgára bocsájtani. Mi az, hát annyira nem felel meg? Erről szó sincs, sőt. De még olyan fiatal! Van a korhatárra törvény? Az nincs egyelőre. Hát akkor? És nem mertek a nagy tekintélyű professzorral ellenkezni. így lett Aladárunk 20 éves korára diplomás rajztanár. Nagy lett erre az öröm Pesten-Budán és Kolozsvárott. Az ifjú tanár úr vakációja zajos ünneplések közt folyt le. Nem sietett, mint máskor, Kolozsvárra, hanem Pest környékét járta az ismerősöknél: a péceli szép leánykát festette, majd Gödöllőn mulatott a Szontagh famíliában, innét Szadára ment Székelyékhez. Kriesch papát a könyvei kiadása tartotta Pesten, s beszámolóiban panaszkodik Laura mamának, aki rég Kolozsvárott volt a kislányokkal, hogy az ifjú tanár urat alig győzi „küldd utánam ezt, azt, festéket, végy tábori állványt, vásznakat." Valósággal kifoszt a megapadt nyári jövedelmemből, írja. A húszéves kamasz alaposan visszaélhetett, mert a számtalan levél közt egy sincs, amiben pénzkiadásokról panaszkodnék, noha ugyan igénybe vették a családon kívül a tanítványok is azt a papai erszényt. 25