G. Merva Mária (szerk.): '48 kultusza (Gödöllői Múzeumi Füzetek 4. Gödöllői Városi Múzeum, 1999)

Bakó Zsuzsanna: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ábrázolása és kultusza a 19. századi magyar festészetben

polgári szabadságeszménynek, amelyet Petőfi alakja, személye képvisel. A forradalom, pontosabban a korszak kimagasló egyéniségei közül talán Széchenyi Istvánról készült a legtöbb arckép, de ezek megmaradtak a tárgyilagos szemléletű képmás keretein belül, és nem váltak a Petőfihez hasonló hőskultusz toposzaivá. Ismert és népszerű arckép volt Schoefft Ágoston korai Széchenyi arcképe, de készített többek között róla Alconiere Tivadar, Marastoni József és Jakobey Károly is portrét. Igazán ismertté azonban Amerling 1836-ban elkészített egészalakos, reprezentatív arcképe vált. Ez a portré lett az alapja a század végén kialakult Széchenyi kultusznak, mivel számos másolat készült róla, így többek között Vastag György az Amerling képet jellegében és méretében is pontosan követő reprezentatív arcképe. Az 1848-hoz kapcsolódó ábrázolások között a legváltozatosabb csoportot az életképek alkotják. A forradalom és szabadságharc eseményei és következményei a társadalom legkisebb sejtjeire, a családra és a személyes sorsok alakulására is hatással volt. Az életkép műfaji sajátosságai következtében élethelyzeteket, szituációkat mesél el, egyben betekintést adva a korszak érzelem- és gondolatvilágába. Györgyi Giergl Alajos 1852-ben készült Vigasztalás című képének számos eleme utal 1848ra (7. kép). A leány a huszárcsapattal távozó kedvese után búsul, s az őt vigasztaló öregasszony 48-as huszármentét visel. A kép címvariánsai: Búsuló leány a kútnál\ Gyászoló leány, Szerelmes leánya történet tartalmi, változataira utal. Borsos József Özvegy című képe már komolyabb megrázkódtatást jelenít meg, igaz, az ellenkező oldalról nézve. A fekete ruhás özvegy jobb kezével egy asztalra támaszkodik, amelyen katonaköpeny, csákó és kard jelzi, hogy a halott férj a császári seregben szolgált (8. kép). Borsos József, aki kezdetben a magyar forradalommal szimpatizált, miután Bécsbe költözött, érzelmei megváltoztak és néhány életképén, így a Levél címűn is a császári oldal felől közelítve ábrázolta a veszteségeket és érzelmi megpróbáltatásokat. Az 1850-es és 60-as években rendkívül népszerű volt Magyarországon a betyárkultusz, amely valójában a császári katonai szolgálatot megtagadó, a forradalom leverése után a pusztákon vagy falvakban bujdosó szegénylegények sorsával kapcsolatos történeteket foglalta össze, melyek főként folyóiratokban, napilapokban voltak olvashatók. Ily módon a betyártörténeteket feldolgozó műveket is a 48-as kultuszkörbe sorolhatjuk. Ezek közül a legnépszerűbb és legismertebb Munkácsy Siralomház című 1869-ben készült képe, amely egy kivégzés előtt álló betyár történetét dolgozza fel. Valamivel konkrétabban kötődik a témához a Tépéscsinálók című műve, amelyen a csatából hazatért 48-as honvéd meséli élményeit a sebesült katonáknak kötést csináló lányoknak és asszonyoknak. Életkép jellegű feldolgozás Réti István Honvédtemetés című műve is, amely 48-as öreg honvédek temetési menetét ábrázolja, amely a 48-as témakör egyik legkésőbbi életképi jelentkezése (9. kép). A 48-as események politikai célzatú ábrázolását egyedül az allegória műfaja vállalta fel, néha nyíltan, máskor burkoltan, hol egyszerűbb, hol bonyolultabb 85