G. Merva Mária (szerk.): '48 kultusza (Gödöllői Múzeumi Füzetek 4. Gödöllői Városi Múzeum, 1999)

G. Merva Mária: Negyvennyolc a ponyván

irodalom fokozatosan kiszorult a ponyváról, igénytelen, szenzációhajhász fércművek foglalták el a helyét. Az üzleti érdeket mindennél előbbre helyezték a kiadók, így a XIX. század utolsó harmadában a ponyvairodalom kezdte elveszíteni a művelődéstörténetben korábban betöltött szerepét, jelentése egyre pejoratívabbá vált.

9 Változás következett be a szerzőség területén is. A XIX. század első feléig a névtelen, személytelen, anonim ponyvaszerző volt az általánosan elterjedt. Rendszerint a nyomda jegyezte a kiadványokat, az író nevét és a kiadás évét csak ritkán tüntették föl. A szokáson, hagyományon és kiadói ügyetlenségen, dilettantizmuson kívül ennek jól megfontolt üzleti okai is voltak. Ily módon folyamatosan friss termékként, aktuális, új műként lehetett ajánlani és árusítani az adott ponyvát. Ezenkívül bevett szokás volt, hogy gátlástalanul, szemrebbenés nélkül loptak, oroztak, átvettek, beépítettek, ollóztak, másoltak kisebb-nagyobb részeket mások szellemi termékeiből. Ily módon kifejezetten örülni lehetett annak, ha egy klasszikustól „kölcsönzött" a ponyvaszerző, mert akkor legalább az igazi irodalomból is kapott némi ízelítőt a nagyközönség.

1

0 Mindez megváltozott a XIX. század második felében, kiváltképpen a 48-as tematikában. A ponyvaszerzők kiléptek a névtelenségből, szerzői öntudattal viszonyultak alkotásaikhoz, elmeszüleményeikhez, és a ponyvafüzeteken is megjelent az „Utánzás tilos", „Utánnyomás tilos", „A törvény szigorával büntettetik" jelzés, 1884-től pedig bevezették a hivatalos szerzői jogvédelmet is.

1

1 Megváltozott a ponyvát írók társadalmi rétege is. Míg a XVI-XVIII. században papok, deákok, főrangú szerzők írták a ponyvaműveket, addig a XIX. században iparosok, nyomdászok, kiskereskedők, bazárosok, históriások, búcsúvezető „szent emberek", vőfélyek, kalendaristák, akik dalnoknak, vándorlantosnak, versfaragónak nevezték magukat. Kik írtak az 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról? Egyrészt azok, akik részt vettek az eseményekben, és szerették volna másokkal is megosztani azt a közösségi élményt, amely nekik osztályrészül jutott. Ezek legtöbbje tanulatlan, műveletlen, képzetlen ember volt, némelyik a háború áldozataként megrokkant, nyomorék, sérült lett. Elhivatottságot éreztek az iránt, hogy tanúságot tegyenek mindarról, amit honvédként, katonaként a szabadságharcban átéltek. Sáromberki Berekméri György általános honvéd, volt szabadságharcos önkéntes Népdalok címmel és 1848-M9 csata zajában történt események alcímmel olyan dalokat állított össze és adott ki, amelyeket a táborban, a csatában, a szabadságharc helyszínein énekeltek a honvédek. A kiadvány egyébként a marosvásárhelyi református nyomdában készült. Főként Tési Mihály volt honvédtüzér-irányzó állította össze a Kossuth Lajos névnapjára. 1977-ik évre című, Bartalits Imrénél Budapesten nyomatott ponyvafüzetet, mely nagyrészt alkalmi dalokból, indulókból és nótákból állt. A bevezető levélből, melyet Kossuth Lajos „nagy hazánkfiának" küldtek névnapi üdvözletül a budapesti 48-as honvédek, kiderül, hogy a szóban forgó üdvözlet 1873-ban „külön kinyomat65