Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)
HELYTÖRTÉNET - Varga Kálmán: A királyi család utolsó gödöllői tartózkodása, 1918. október
A király 26-i elutazása Gödöllőről a későbbi - politikai érdekek által nyilván determinált - értékelések és eseménymagyarázatok egyik legkritikusabb pontja. [27] Anélkül, hogy aprólékosan boncolgatnánk a különféle megközelítéseket, összegzően hadd mondjuk el, hogy már 25-én - Hussarek bukásakor - felmerült az uralkodó Bécsbe utazásának szükségessége. Károly ezt az osztrák fővárosba induló Andrássyval is megbeszélte, aki azért szorgalmazta még Károly utazását, mert a különbéke bevezető lépéseinél a király közreműködésére is szükség volt. Károly először egyedül akart utazni, de Zita királyné - aki mint említettük, erős asszonynak bizonyult e napokban - mindenképpen mellette kívánt maradni. így 26-án éjjel 10 óra felé együtt szálltak föl a különvonatra, abban a hitben, hogy pár nap múlva visszatérnek Gödöllőre. A gyermekeket nem is vitték magukkal, ők kísérőikkel és a testőrségi különítménnyel a kastélyban maradtak. [28] A 27-én hajnalban Bécsbe érkező Károlyra ismét nehéz nap várt. E napon kért különbékét Wilson amerikai elnöktől Andrássy, mintegy utolsó szalmaszálba kapaszkodva, s talán Bécsig is elhallatszott az olasz ágyúk döreje, nehéz ritmusú háttérzenét adva a tragikus eseményekhez... Károly a Gödöllőről magával vitt Károlyi grófot végül is nem nevezte ki magyar miniszterelnöknek, hanem József főherceget homo regius-szá emelve küldte Budára, újabb tárgyalásokra szóló megbízással. A határozott és egyértelmű döntés hiánya, ismételt halogatása meg is bosszulta magát: a mellőzést megunó és Pestre visszatérő Károlyit hatalmas, a ki nem nevezés miatt felháborodott tömeg fogadja - ekkortól a forradalom előjátékába már erőszakos, véres incidensek is keveredtek. Talán nem is volt a birodalomnak olyan zuga, ahol ne lettek volna tömegmegmozdulások... Október 28-tól sorra alakultak a nemzeti tanácsok Prágában, Zágrábban és másutt, határozatok születtek a nemzetek kiválásáról, önállóságáról, de e napokban törték át az olaszok is az osztrák-magyar védelmi vonalat a Piavénái. Itthon olaj volt a tűzre, mikor a homo regius 29-én Hadik János grófot nevezte ki miniszterelnökké, akinek kormányalakítására már nem is kerülhetett sor... az események ekkor elsodortak mindent, ami a forradalom útjában állt. A központi hatalom számára egyre reménytelenebbé váló helyzetben a király visszatérése Gödöllőre halasztódott, majd 30-án végképp lekerült a napirendről. A Gödöllőn maradt királyi gyermekek pedig valószínűleg nem sokat érzékeltek mindabból, ami tágabb környezetükben ezeken a napokon történt. Leköthette őket a zegzugos ódon kastély, a hatalmas park és Máriabesnyő, ahová apácák és huszárok kíséretében látogattak el. [29] Biztonságuk szavatolva volt, a gödöllői egységek parancsnoka, Walla százados a legkisebb veszély esetére is azonnali Bécsbe indulásra kapott utasítást. Walla képzett és királyhű tiszt volt. Őröket állított a község szélére, a pesü út mellé, és naponta többször is telefonált a fővárosba, tájékozódni a helyzetről, az esetleges veszélyekről. Még tervet is készített egy gyors távozás-menekülés esetére és megtudakolta a biztonságos útvonalakat, sőt, a kevésbé járt mellékutakat is számításba vette. A királyi pár távozását követő pár nap Gödöllőn nyugodt volt, a gyermekek és a kíséret várta vissza Károlyt és Zitát. A budapesti hadseregfőparancsnokságról és a belügyminiszter rendőri osztályáról nem érkeztek aggodalomra okot adó hírek, noha a fővárosi helyzet már egy kitörésben lévő vulkán képét mutatta. 30-án a forradalmi tömegek kiszabadították a politikai foglyokat, elfoglalták a katonai térparancsnokságot és megakadályozták újabb katonai egységek frontra küldését. Lukachich tábornok egyre tehetetlenebb... már hajnali 3 órakor telefonon sürgeti a királyt, friss fegyveres erőt kérve a kitörő forradalom ellen, aki azonban így válaszol: "Istenem, már elég vér folyt!" [30] 64