Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

FORRÁSKÖZLÉS - Zichy István (1879-1951) festő- és grafikusművész: Napló (részletek)

Egy vasárnapon a falu búcsúját tartották. Ott voltak a szomszéd székely falvak népei, ott voltak a Gyimesi-szoros oláhos viseletű csángói, a kis templom zsúfolva volt néppel. - A csíkszentmihályi pap - Jakab, hajói emlékszem Lajos - prédikált. Soha ilyen jóízű, népies prédikációt nem hallottam. A búcsúról beszélt. Elmondta annak vallásos jelentőségét és aztán, áttért arra, hogy ők - a hívek - ezt hogyan értelmezik. Mikor azt mondta: "Ti meg csak eljösztök ide atyátokfiai, komáitok, barátaitok házába, hogy azokat mindenükből kiegyétek, kiigyátok, és mikor már leittátok magatokat, előhúzzátok a kacort a csizmaszárból, hogy egymásba jól megmártogassátok," ezt az elijesztő képet olyan gusztussal adta elő, hogy szinte kétkedtem, beszéde nem a kívánttal ellenkező hatást fogja-e elérni. - Mise után megismerkedtem vele és ő néhány nap múlva megvendégelt szentmihályi parókiáján. Kitűnő, de természetesen túlbőséges ebédet kaptunk, amely egy feledhetetlen malacfejlevessel kezdődött. Az ebédhez a sok jó erdélyi bor királyát, rózsamáli bort ittunk. A plébános, mikor látta, hogy borát mennyire meg tudom becsülnyi, elmondta, hogy ő minden szüretkor feltesz egy üres hordót szekerére, elmegy az erdélyi püspök rózsamáli szőllejébe, hordaját ott megtölteti, aztán felül szekerére és borát hazajövet a háromnapi úton éjjel-nappal őrzi, itthon pedig csak maga gondozza, így ugyancsak megszolgált azért, hogy jó bora legyen, de munkájának volt is foganatja. Ajnádról még Gyergyó-Szentmiklósra, és Ditróra mentem. Ditrón egy örmény vendéglősnél laktam, és ott ismerkedtem meg a hurut vagy ángádzsáb levessel, amiért érdemes is volt ilyen messzire elmennem. - Erdélyi vegyes tanulmányútamnak Ditrón szakadt vége. Ezen a nyáron Raab Ervinék már Gödöllőn, fácánosi villájukban laktak és így édesanyám is közelebb jutott hozzám, mikor őket felkereste. Még 1909 őszén küldött Zichy Muki bátyám Divénybe, hogy a kastélyt az ő számára lefessem. Soóky seniorátusi gazdasági felügyelő vitt fel kocsin, Gyarmatról Szklabonyán, Alsó-Sztregován át - Divénybe. Szép kocsiút volt, és kedves volt az a gondolat, hogy ez a vidék Balassa Bálintnak, Madáchnak és Mikszáthnak is szülőfölde vagy szűkebb hazája volt. - Divényben, ahol akkor jártam először, pár napot töltöttem, mert csak rajzokat és néhány színvázlatot készítettem. A kastélyt, bár akkor sok tekintetben elrontott és elhanyagolt állapotban volt, mindgyárt nagyon megszerettem. Láttam, hogy abból, hozzáértő kézzel mit lehetne csinálni, de akkor nem sejthettem, hogy ezeket a gondolataimat valaha meg fogom valósítani. IX. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ ELŐTTI ÉVEK 1909-1914 Budapest művészvilágának központja akkor a Japán kávéház sarokasztala volt. Késő délután rendesen eljárt oda Szinyei Merse Pál és körülötte csoportosultak annak a kornak modem festői és szobrászai. Ha a nyílt kékszemű, gondozott őszhajú és szakállú, szélesvállú, jólöltözött, joviálisán mosolygó Szinyei Pali bácsit, ebben a többé-kevésbbé ideges és nyugtalan művésztársaságban egy idegen meglátta, őt bizonyára inkább valami mecenásnak, mintsem az akkor élő legnagyobb magyar festőnek gondolta volna. Ennek a benyomásnak még akkor sem kellett módosulnia, ha az illető őt közelről figyelhette. Mert Pali bácsi többnyire csak nehézkes de jóízű nevetéssel és egy-két halkan mormolt szóval vett részt a társalgásban. De ez csak addig volt így, amíg őt valami komo163