Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

FORRÁSKÖZLÉS - Zichy István (1879-1951) festő- és grafikusművész: Napló (részletek)

lyan nem érdekelte. Ilyen esetben aztán igen világosan adta elő, nagy éleslátással és kitűnő kritikai érzékkel megalkotott véleményét. A művészasztal törzstagjai közé tartozott Fényes Adolf, vagy Fényes bácsi, kinek csipkelődő, gúnyolódó megjegyzései mögött, mindig a melegszívű embert lehetett kiérezni. Sok más közismert név, mint: Csók, Ferenczy, Iványi-Griinvald, Vaszary mellett, ott néha Csontvári-Kosztka is megfordult, akit azonban akkortájt még csak mint a "bolond patikust" hallottam emlegetni. A törzstagok közé tartozott Lechner Ödön, a közkedvelt Papszi, a - szerintem szörnyű - magyar építészeti stílus feltalálója, valamint annak fia Dönci és veje Szmrecsányi Ödön, vagy Dunyi is, ezt különösen Pajtás néven kiadott katonakarikatúrái révén ismerték a művészek között. Lechner Dönci nem tehetségtelen festő volt. De ezt a feltűnően jókinézésű, kedves kellemesmodorú fiatalembert, leginkább mégis mint életművészt ismertük. Egy időben gyakran jártam hozzája és sokszor vacsoráztam vele, meg társaságával, amely csinos balettáncosnő barátnéjából, Hatvany Feriből, Kandó Laciból és Borni nevű foxijából állt. Többnyire valamelyik pesti vendéglőben ettünk; Budára nem mehettünk, mert akkor kutyával nem lehetett propellerre ülni. Gödöllőn az élet csendesen folyt tovább. A tél vége felé Kriesch - valami készülő munkájához - egy szántó parasztot akart rajzolni és arra kért, hogy ahhoz én állnék neki modellt, kalotaszegi ruhámban. Ezt szívesen vállaltam és a megbeszélt napon, reggeli fürdőm után felvettem ingem-gatyámat, valami köpönyeget kanyarítottam nyakamba és átmentem az ő műtermébe. A műterem nagyon hideg volt és rajtam alig volt valami, így mire a rajz kész lett én fogvacogva siettem haza. Otthon felmelegedtem és az ebédnél, amelyen Charle de Fontenay és Takács Mariska - ki később feleségem lett - szintén részt vettek, igen jókedvűek voltunk. De egyszerre annyira rosszul lettem, hogy alig tudtak velem Pestre bevergődni, ahol akkor a Városháztéren volt szállásom. Ott már csak nehezen bírtak az első emeletre feltuszkolni, mert kezem-lábam szinte megbénult és a lélegzés is nehezemre esett. Itt orvosom aztán megállapította, hogy akut - főként intercostális - reumáról lehet csak szó, és így pár napi erélyes gyógykezelés után megint használható állapotba jutottam. Azt hiszem, hogy ez a betegség vetette meg az alapját annak a háborúban krónikussá vált reumának, amelytől később sokat szenvedtem. - Ekkortájt határoztam el - különféle okokból -, hogy felhagyom gödöllői lakásomat és Budapestre költözöm. Megint a Lágymányoson, most a Verpelóti-úton vettem ki egy akkor üres telkek közt felépült háznak ötödikemeleti műtermét. így májusban ismét budapesti lakos lettem. Júniusban felcsaptam kortesnek. Az 1910-i választáson Jankovich Béla barátom is fellépett munkapárti programmal, az ipolysági kerületben. Ennek a kerületnek Nógrádmegye határa felé eső községei erősen a Zichy seniorátus befolyása alatt állottak. Ezért a párt hontmegyei vezetőemberei kívánatosnak tartották, hogy a seniorátus, vagy legalább a Zichy Család egyik tagja támogassa Béla barátomat, és ő azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy én nem vállalnám-e ezt a szerepet? - Én ebbe szívesen belementem és azt is vállaltam, hogy - amennyire lehet - megnyerem seniorunk támogatását. Tudtam, hogy Zichy Muki bátyám, bár szimpatizált a függetlenségi eszmékkel, ép oly kevéssé volt pártember akárcsak én magam. Mindketten azt tartottuk, hogy egy komoly tudású, értékes, jellemes ember - bármilyen párthoz is tartozzék - csak nyereségére lehet ilyenekben nem túl bővelkedő parlamentünkben. Nagybátyám csak passzív támogatást igért, ami annyiból állt, hogy a seniorátus tisztviselői nem fognak Jankovich ellen korteskedni. De mivel tudta, hogy azok mind ellenzékiek, meg sem kísérelte, hogy őket meggyőződésük elleni korteskedésre utasítsa. - Mi ezzel beértük és én bevonultam Béla 164