Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)
FORRÁSKÖZLÉS - Zichy István (1879-1951) festő- és grafikusművész: Napló (részletek)
Barátságunkat legkevésbbé sem zavarta meg az a körülmény, hogy ő az én művészkedésemet érdemeszerint lebecsülte. Ezidőtájt többször is jártam Térey Gáborékhoz. Téreynek, - mint a Szépművészeti Múzeum osztályigazgatójának - szép lakása volt a múzeumban. Feleségével - aki kissé hangos német asszony volt - nagy társadalmi életet éltek. De náluk - e mellett - néha egészen zártkörű kamarazeneesték is voltak. Ezeken többnyire műkedvelők szerepeltek, de ezek zenei nívójára jellemző, hogy a kor egyik legjobb cellistája, Popper Dávid is rendesen velük játszott. - Ha valami nevezetesebb külföldi művész vagy művészettörténész járt Pesten, az nem kerülhette el Téreyéket, kinek tiszteletére ők reggelit vagy ebédet adtak. Ezekre a vendégségekre többnyire én is hivatalos voltam, amit bizonyosan csak nyelvismeretemnek köszönhettem. így ismerkedtem meg - talán egy-két évvel utóbb - Téreyéknél Anders Zorn-nal, az akkor világszerte ismertnevű svéd festővel. Zorn nagy, nehézkes, kedélyes ember volt. Szívesen beszélt dalekarliai falusi otthonáról és a királyukat is tegező dalekarliai parasztokról. - Művészetében ő sem ismert kedveskedést. Egyszer véletlenül találkoztam vele és Téreyvel a pesti Dunaparton. A propellerre vártak, mert Térey Ligeti Miklósnak az Erzsébetszobor pályázatra készült tervét akarta Zornnak megmutatni. Hívásukra - Zorn kedvéért - velük tartottam. Ligeti műtermében a királynénak többféle képe is volt, amelyeket felhasználta munkájánál, köztük Kovács Mihálynak egy eredeti olajfestménye. Míg Ligeti tervét a vizes ruhákból, melyek az anyagot nedvesen tartják, kibontotta, Zorn a képeket nézegette, és mire a terv láthatóvá lett, Zorn éppen csak hogy ránézett, de jó világításba tette a Kovács féle arcképet, elébe állt és azt mondta: "das ist gut". - Mire aztán el is távozott. Ekkortájt kezdtem Apponyi Sándorék andrássy-úti házába járni. Apponyi Sándor a nagy bibliofil, ki páratlan gyűjteményét utóbb a Nemzeti Múzeumra hagyta, végtelenül kedves szerény ember volt. Felesége Esterházy Alex grófné, szintén nagyon szeretetreméltó, de sokkal határozottabb fellépésű hölgy, minden télen adott egynéhány kitűnő ebédet, amelyre szellemi előkelőségek és az arisztokrácia néhány, szellemiek iránt érdeklődő - vagy ilyennek tartott - hölgye voltak meghíva. A szellemi előkelőségek állásuk szerint lettek kiválasztva és sem szórakoztatók, sem érdekesek nem voltak. így a hölgyek - azt hiszem - többnyire unatkoztak. Azért közbe néhány szellemileg kevésbbé előkelő embert - mint jómagamat - esetleg egy-egy diplomatát is meghívtak. Akkor, a monarchia idejében, a diplomáciai képviseletek mind Bécsben rezideáltak, Budapesten csak konzulátusok voltak, de - tekintettel Magyarország politikai fontosságára - a konzulátusok vezetésével rendszerint diplomatákat bíztak meg. Egy ilyen ebéden ismerkedtem meg Carlo Durazzoval, ki akkor az olasz főkonzulátust vezette, és igen szellemes okos, művelt ember volt. Durazzoval nagyon megbarátkoztunk. Ő, hogy el ne hízzon és lustuljon, egy evezős klub tagja lett és nagyokat evezett a Dunán. De mert egyedül unatkozott, engemet többször is elvitt magával kormányosnak. így ebbe a vizisportba is belekóstoltam, egy kicsit. Azt hiszem 1908 nyarán voltam először Bugacon, Kecskemét város nagy legelőjén. Kecskemétre utaztam. Ott bemutatkoztam Kada Elek polgármesternek, kitől engedélyt és kocsit kértem, hogy Bugacra kimehessek. Kada nagyon kedvesen fogadott, megmutatta nekem a városnak akkor még a városházán felállított múzeumát, amely összehasonlíthatatlanul szebben volt rendezve, mint az akkori Nemzeti Múzeumé, és kocsit is adatott. Indulásom előtt vettem egy hordó bort, egy csomó szivart, ezeket holmimmal együtt felpakkoltattam a városi fogatra és kihajtattam Bugacra. A pusztaháznál Tóth Miksa bácsi állatorvos, a város intézője fogadott. A pusztaház egy nagy, 8-10 ágyas te159