Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)
FORRÁSKÖZLÉS - Zichy István (1879-1951) festő- és grafikusművész: Napló (részletek)
rémből és egy kis szobából állt, amelyben én kaptam szállást. Ezek a helyiségek arravalók voltak, hogy akár városi bizottságok, akár vadásztársaságok, esetleg egyes gazdák kiknek a pusztán kellett éjjelezniök, ott hálhassanak. Ezzel szemben állt az intéző - régebben a pusztabíró - lakása. Az udvart hátul a város ménjeinek istállója zárta le. - Miska bácsi vékony, ijedtarcú, igen jámbor, szíves vendéglátó ember volt. Háztartását egy kitűnően főző, kardos gazdaasszony vezette. - A város ménjei, akár kocsin, akár nyereg alatt, rendelkezésemre állottak. Az érkezésem utáni reggelen hálásan vettem, hogy Miska bácsi kocsira ültetett és bemutalta egész birodalmát. Megmutatta a különféle méneseket, gulyákat, elvitt néhány cserényhez, a juhászokhoz és amint elmentünk a kisebb-nagyobb "székek" (szikes tavak) mellett, elmagyarázta az ottélő sokféle vizimadarat. - Következő reggel már magam mentem ki lóháton a legközelebbi cserényhez, egy kis arab ménen, akit azért választottam, mert ő is bábolnai csikó volt mint én, és így tartottam vele a rokonságot. A cserénynél épen egy nagy kád tarhóhoz ültek. A számadó kanalat nyomott a markomba - miután szépen megtörölte a gatyája szárába -, egy összehajtogatott subára ültetett maga mellé, mire bojtárjaival együtt nekiláttunk a kanalazásnak. A gyengébbek kedvéért megmondom, hogy a tarhó mesterségesen alvasztott tej; körülbelül ugyanaz, mint amit városokban joghurt néven árulnak. A különbség csak abban állt, hogy egy ilyen bugaci anyagulyánál rengeteg tehén volt, amelyeknek tejét - a nagy távolságok és rossz közlekedés miatt - értékesíteni nem lehetett. így a pásztorok 40-50 liter tejet lelkifurdalás nélkül fejhettek a tehénállományból, ezt felforralták, "tarhómaggal" megalvasztották és egy szép tiszta kádban lehűtötték. Egy ilyen kád tarhónak reggelre jó két-háromujjnyi, enyhén savanykás, sűrű sárga föle volt. Ezt, de csak ezt, ettük meg reggelire. Az alját - szép "májas" aludttejet - a kutyák és a cserény körül kaparászó baromfiak kapták. Ha messzebbre mentem festeni, vagy egy cserényhez. hívtak meg éjszakára, akkor kocsit kértem Miska bácsitól. Ez utóbbi esetben azért is, mert bort és szivart vittem velem. Az ilyen éjszakai meghívásokat nagyon szerettem. Már a formája is kedves volt. "Jöjjön ki estére, majd meghálhat a Sándor fiam tetves subájában," mondta Zubornyák bácsi. De persze a suba tetves soha sem volt, mert a bugaci pásztorok nem tűrték meg az. ilyen lakókat. - A cserény, a pásztorok nyári táborozóhelye, négy deszka- (régebben fonott-) falból állt, amelyeken belül tüzeltek és főztek a pásztorok. A cserény egyik oldalán keskeny félfedél volt, amely alatt a ládákat tartották. Előtte az "ágasfa" állt. Egy közepes nagyságú megcsonkított ágű fa, amelynek ágai és törzse le voltak hántva. Ha kérdeztem, hogy ez a fa mire való, ügy azt felelték, hogy "ez a cserény címere", de egyes öregebbek azt beszélték, hogy régen, amikor még hűst szárítottak, a hűsdarabokai ennek ágaira aggatták. Nappal csak a főzéssel és a cserény őrizetével megbízott "lakó" és a nagy cserényőrzőkutyák voltak ott találhatók, de mikor este a gulyát behajtották, a cserényőrzőkutyák kinn, a gulya körül helyezkedtek el. Benn a cserénynél most a pásztorok terelőkutyáinak volt csak helye. - Boromat és szivarjaimat szívesen vették, de, ha a számadónak volt saját bora. nekem abból kellett innom, és nekem csak az ő szűzdohányából volt szabad pipálnom. A vacsora többnyire lebbencsleves féle volt, nagynéha a kitűnő fordított kása; hűst náluk csak kivételesen ettem. Mikor a vacsora a kondérban fogyni kezdett, a számadó egy kis marék homokot kapott föl és azt belédobta az ételbe azért, hogy elég maradjon a terelőkutyáknak. "Azoknak ugyanaz a koszt jár mint a pásztoroknak, mert ugyanazt a munkát végzik, csakhogy vizet nem húznak." Egy ilyen gulya itatásához szükséges víznek felhúzása volt a pásztoroknak egyedüli - de kiadós - testi munkája. 160