Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

FORRÁSKÖZLÉS - Zichy István (1879-1951) festő- és grafikusművész: Napló (részletek)

vették magukat, akkor a csoport vezetője - mert valamiféle Führer mindig volt - a terem közepén megállt, vagy leült, kikereste a Baedecker megfelelő lapját, és hangosan felolvasta az ott megnézendő tárgyak lajstromát. Mire alattvalói azon törték magukat, hogy ki találja meg hamarabb az ott említett tárgyakat. Sokszor megfigyeltem, hogy a képet vagy műtárgyat magát meg sem nézték, elég volt, ha céduláját elolvasták és hitelesen megállapították, hogy az csakugyan ott található. - A németek akkor még általában, de Olaszországban különösen boldogok voltak és így könnyen a IX. szimfónia "Seid umschlungen Millionen" hangulatába estek és közlékenykedtek. Ezért tartottam mindig számon a Baedeckernek szállodákról és vendéglőkről tett olyan megjegyzéseit, mint: "Deutsches Haus" vagy "viel Deutsche", stb. mert így könnyebben kikerülhettem azt, hogy velük összejöjjek. Perugiából Anconába, ott egyenesen a fiumei hajóra mentem. Már a vonaton utazva feltűnt nekem, hogy a szomszéd kocsiból minden állomáson kiugrott egy kis cinegelábú legényke, aki készen vásárolt zöld sportruhát vislet, amelynek térdnadrágja alul túl bő volt, és így szabadon harangozott viselőjének lábikrája körül. A hajónak nagyon kevés utasa volt és így jól láttam, hogy fiatal barátunk szintén behajózódott. - Pocsék idő volt és alig értünk ki a kikötőből, rozoga kis hajónk már táncolni kezdett. Szárazföldön állítólag mindenki azt mondja, hogy soha sem volt tengeri-beteg, azért ezt az állítást kétségbe szokás venni, de én - nem tehetek róla - igazán nem voltam még az. így az üres fedélzeten maradtam és gyönyörködtem, a hullámok haragos játékában. De ott, egyszerre, a harangozó tárdnadrágú ifjú is megjelent. Mint a fedélzet egyedüli urai, hamarosan megismerkedtünk és megtudtam, hogy ő lengyel, amit kiejtése különben is azonnal elárult. - Ha útközben nevettem is furcsa kinézésén, hősiessége most rövidesen tiszteletre kényszerített. Fakó, sárgászöld arcszínén rögtön meglátszott, hogy ő nagyon beteg. Időnkint a hajó korlátjához rohant, azon kihajolt, aztán visszajött. Ha ilyenkor azt találtam mondani, hogy jobban tenné, ha lefeküdne, azt felete, hogy ő csak köpött és semmi baja sincsen. Ez a szerencsétlen szörnyen szenvedhetett, de azért még a vízen is megmaradt fikciója mellett, hogy ő jól bírja a tengert és egészen Fiúméig kitartott a fedélzeten. Itthon hamar visszazökkentem gödöllő-budapesti kettős életembe. Erre az időre eshetett Akseli Gallén-Kallela budapesti tartózkodása. Gálién, a finn festő, képeinek tárgyát nagyrészt a Kalevalából, a finnek nemzeti époszából merítette. Képeiben sok kifejezőerő volt. Erős és érdekes egyénisége nemcsak művészetében, de lényében is megnyilvánult. Sok honfitársával találkoztam már életemben, de ezt a feketehajú, a közepesnél magasabb, szélesvállú embert finnek nem néztem volna. Ő maga beszélte, hogy otthon, csúfságból mustalainen-nek cigánynak nevezték. - Nagyon élénken és érdekesen beszélt otthoni életükről, különösen nagy motoroskirándulásaikról, amelyek Finnország "ezer taván", vagy az Alandszigeteken át Svédországba vezettek. De nyelve csak a szesztől oldódott meg. Nappal, ha tett-vett vagy dolgozott műtermében, igazi hallgatag északi ember volt. De ha vacsorára már rendesen boroztunk és aztán nekiültünk egy üveg whiskynek, akkor - annélkül, hogy a legkevésbbé is becsípett volna - mind beszédesebb lett és reggelig győzte mondanivalóval. - Reggel aztán gőzfürdőbe kellett vele menni. Finnországban minden parasztháznak megvan a maga primitív fürdőháza, amelyben a gőzt megtüzesített kövekkel állítják elő. Gálién a miéinkkel soha sem volt megelégedve. Mindig a gőzkamra legmagasabb padjára ült - ahova közülünk alig valaki merészkedett felmenni - és onnan méltatlankodott, hogy nálunk nem tudnak "igazi meleg gőzt" csinálni. 158