Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

FORRÁSKÖZLÉS - Zichy István (1879-1951) festő- és grafikusművész: Napló (részletek)

erősebben köti meg. Ezért a festőnek, ha csak munkáját egy napon el nem végezheti, darabonkint kell előhaladnia. A kőművessel mindig csak akkora darabot vakoltat, amekkorát aznap elvégezhet. Annak szélét - napi munkája végeztével - lehetőleg a rajz körvonalainál vágja el. Ehhez nagyon ügyes kőműves kell, és a művész dolga sem egyszerű. Mert a friss vakolaton a festék mélyen és erőteljesen hat, de az, amint felszárad, sokkal halványabb lesz és ezt a fakulást a napi munkánál mindig számításba kell venni. - Ez a munka végtelenül izgató, de nagyon élvezetes volt. Freskóm technikai szempontból sikerült, de mint művészi alkotás kevésbbé mondható annak. A zeneakadémia akkori vezetőségének sehogy sem tetszett és - ahogy Krieschtől hallottam, aki ezt megakadályozta azt le is akarták veretni. Lelkifurdalás nélkül megtehették volna, hiszen ez a kép a vakolaton kívül semmijébe sem került az Akadémiának. Kriesch Aladár és Nagy Sándor fdozofáló hajlandóságú és főként szigorú etikus felfogású emberek voltak, és ez a felfogás szorosan összefüggött stíluskereső művészetükkel. De ahogyan Kriesch stilizálása Nagy Sándorénál mindig közelebb maradt a természethez, úgy etikája is emberibb, kevésbbé elvont volt mint Nagy Sándoré. Elméleteikhez tartozott akkor az is, hogy mindketten szigorú vegetáriánusok voltak. Ez engemet lcgkevésbbé sem zavart. Hiszen a művészetben sem utánoztam őket és az sem ártott barátságunknak, hogy én tovább is húsevő maradtam. Kevésbbé élveztem azt, hogy vasárnaponként több olyan ember jött ki Pestről hozzájuk, akikkel csak annyi közös vonásuk volt, hogy azok is vegetáriánusok voltak és - mint Krieschék - hosszú hajat és szakállt viseltek. Szegény Kriesch Aladárt sokat bosszantottam azzal, hogy ezeket a mindenféle barátkozni akaró tisztelőit "szőr-és gyomor-lelkirokonainak" neveztem. Kriesch nagyon szerette, értette a jó zenét és maga is kellemesen zongorázott. Családjával szerény viszonyok közt élt, de mikor zeneakadémiai freskóiért nagyobb pénzösszeget kapott, annak tekintélyes részét egy Steinway zongorába fektette. A zongora műtermében állt, és ő - ha munkájába belefáradt - zenével frissítette fel magát. Néha, egy vagy más zenész barátja közreműködésével, hangverseny volt műtermében. A zenei élvezetet csak az csökkentette, hogy a művészkolónia gyermekei is a műteremben voltak és a hamar megúnt - szerintük bizonyára monoton - zenét a maguk módjára tették élénkebbé. Egyszer - úgy emlékszem egy Beethoven zongoraszonátát hallgattunk - a kolónia két legkisebb gyermeke valahonnan két hatalmas ajtókulcshoz jutott, és azok öszszeütögetésével szórakozott. Sajnos, még ritmusérzékük sem volt és csak találomra csörömpöltek. De a kolónia íratlan törvényei közé tartozott, hogy a gyermeknek mindig igaza van és azt zavarni soha sem szabad. így végre a zongorista engedett. A kolónia egyik érdekes tagja, Belmonte Leó, egy svédországi "spaniol" eredetű zsidó bankár fia volt, aki még Párizsban, Julian-nál kötött barátságot Nagy Sándorral. Festőnek indult, de aztán a falikárpitszövésre adta magát. A Manufacture des Gobelinsben tanulta ki a mesterségét, és Krieschék hívására jött családjával Gödöllőre, ahol Kriesch kartonjai után két-vagy három elsőrendű falikárpitot szőtt. Felesége párizsi asszony volt és a családban csak franciául beszéltek. Belmonte Gödöllőn teljesen letelepült, telket vett és villát építtetett, de vagy egy évvel az első világháború kitörése előtt mindent eladott és Franciaországba költözött azzal, hogy nem akar ilyen szomorújövőjű országban maradni, és kivált nem akarja, hogy kis fia ilyen ország polgárává nevelkedjék. Gödöllőn egyik legkedvesebb nyári mulatságunk a szentjakabi tóban való fürdés és úszás volt. Ez a tó Mogyoród felé fekszik és oda a koronauradalmi erdőn át lehetett eljutni. A művészkolónia tagjainak volt arra engedélyük, hogy az erdőn átjárjanak, de ilyen engedélyt a nyaralók közül alig valaki kapott, így ezt a hatalmas fáktól körülvett 151