Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

FORRÁSKÖZLÉS - Zichy István (1879-1951) festő- és grafikusművész: Napló (részletek)

emberek meg nem látnak és villával, gereblyével meg nem állítják üldözőnket. - Aztán megmagyarázták nekünk, hogy Sudár a világ legjámborabb bivalya, de - szegény - nem szenvedheti a nadrágos embert; mi pedig akkor még civilben voltunk. - Azontúl nagyon vigyáztunk arra, hogy Sudárral fedezék nélkül - lehetőleg - ne találkozzunk. De azért párszor az udvarban is megugratott. Egyszer Edvi-lllés Aladár és Major Jenő jött ki pár napra Bánffy-Hunyadról Körösfőre. Mikor érkeztek ép a csordát hajtották haza és Sudár a házhoz közelgett. Mihelyt őket meglátta, persze mingyárt rajta-rajtába kapott, úgy hogy a két vendég egyike a kerítésről, másika a gémeskútról mászott le, mire Sudárt sikerült óljába bezárni. - Engemet civilben annyira meggyűlölt, hogy népviseletben sem szenvedhetett. Szörnyen untam ezt az állapotot és megkérdeztem házigazdámat, lehetne-e ezen változtatni? - A válasz az volt, hogy igen, ha megverekszem vele. Nagyon kíváncsi lettem, hogy én hogyan tudnék ezzel a fekete szörnyeteggel megverekedni? - "Nagyon egyszerűen - mondta Pali -, csak egy könnyű hajlékony vesszővel kell kiállni vele szemben, és ha támad az orrára kell ütni. Erős bot eltörné az orrcsontját, de a vessző is elég, csakhogy el kell találni, mert különben baj lesz. Hát én kiálltam és - szégyen ide, szégyen oda - párbajoztam egy nőnemű lénnyel. Palitól egy elég hosszú veszszőt kaptam, Sudárt kiengedték. Sudár megnézett, megszólaltatta vékony recsegő orrhangját, levágta a fejét és nekem támadt. Közel voltunk egymáshoz, így erős iramot nem vehetett. Amint előttem volt. egy jót húztam az orrára és félreléptem. De erre már nem volt szükség. Sudár egy második recsegő orrhangot hallatott - amelyből talán egy kis fájdalmat is lehetett kiérezni - szemrehányóan rámnézett, visszasétált óljába és többé nem törődött velem. Körösfőt és népét nagyon megszerettem. így mikor szegény anyám írt nekem és megint Kisjenő eladását hozta elő, akkor - a küzdelembe beléfáradva - azt feleltem neki, hogy az eladáshoz hozzájárulok, de kapjak legalább 500 forintot, amivel Kalotaszegen egy szerény otthont szerezhetnék magamnak. Az eladás hónapokig elhúzódott és a végén semmit sem kaptam belőle. - Körösfőn októberig maradtam. Akkor ott már kemény fagyok voltak és én tovább is kint a tornácon aludtam; de végre mégis csak be kellett volna szorulnom a házba és erre már nem volt kedvem. így Pestre utaztam, de azzal búcsúztam, hogy mihelyt tehetem visszatérek, önálló otthont szerzek és ott is maradok. Tervem megint csak dugába dőlt, és Körösfőt soha többé nem láttam. UTAZÁSOK GÖDÖLLŐRŐL 1906-1909 Kriesch és Nagy Sándor stíluskereső művészek voltak és épen ez vonzott engemet az ő körükbe, ók is kísérleteztek festőanyagokkal, régi festőtechnikák felélesztésével, úgy ahogy ezt én Münchenben csináltam. Kriesch ekkor festette nagy falfestményeit az új Zeneakadémián. Ó ezeket a régi olasz mesterek al fresco készítette. Ezzel alkalmam nyílott arra, hogy ezt a legnemesebb technikát, amelyről eddig csak elméleti ismereteim voltak, gyakorlatban is megismerjem. Sőt, Kriesch közbenjárására én is kaptam egy falfelületet, amelyre szabad volt egy freskót festenem. Nagy élvezettel láttam a munkához. Először színes kompozícióvázlatot, aztán eredeti nagyságú kartont készítettem. A kompozíció tárgya: Néhány XVII. századi úr és hölgy, akik egy hegedűs játékát hallgatják. Az előkészületek befejeztével hozzáláttam a festéshez. Az al fresco technika abban áll, hogy a festő frissen vakolt falra fest, minden kötőanyag nélküli, csak vízben tört festékkel. A színeket, a száradó vakolaton kikristályosodó mész, minden kötőszernél 150