Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

FORRÁSKÖZLÉS - Zichy István (1879-1951) festő- és grafikusművész: Napló (részletek)

amelynek elejéhez, ugyanazon anyagból készült ráncos, az ing aljáig éró kötény volt hozzávarrva. A férfiak viseletében a fehér szín - a bőszájú ing és a gatya színe - uralkodott. Az ingre - ünneplőben, vagy hűvösebb időben - színesen kivarrott bőrmcllényt, a "melyrevalót", egyesek szűkujjú, derékigérő kék posztó "bujbelét" öltöttek. A falu képét lakóinak ruhái élénkké, de azért mégsem tarkává tették, mert ezekben a fehér és fekete mellett. a vörös néhány árnyalatán kívül, más szín alig jutott szóhoz. A falu képe színben is stilizált volt. Ezt a nemes stílust akkor is láttam és éreztem, de sem tudomásom, sem tehetségem nem volt elég ahhoz, hogy ezt festményeimben kifejezésre juttassam. Körösfőn Korpos György Palinál kaptam mingyárt szállást, kinek háza az országúinál állt és akinél már több kollégám lakott. Házigazdámat becsületes nevén Korpos Györgynek hívták. Pali csak ragadvány volt, mint amilyen minden kalotaszegi embernek szokott lenni. Ott tehát lepakkoltam és aztán körülnéztem a faluban. Estére Korposné törtpuliszkát főzött, ezt egy nagy kanállal kiszaggatta, egy jókora tálba tette és leöntötte frissen fejt bivalytejjel; mire mindenki kanalat kapott és nekilá.ott az evésnek. Egy-két kivétellel, egész októberig minden este ez volt a vacsorám és részemet mindig élvezettel fogyasztottam el. Az első éjszakát kevésbé élveztem, mert a család - mint ott nyáron szokás - kint aludt a csűrben, de a banya (nagyanya) az első házban (első szobában) maradt és nekem is oda készítettek jó. sokvánkosos dunyhás ágyat. De Pali másnap megszánt és estére, pár ócska deszkából, testhezálló, koporsónagyságú ágyat ütött össze számomra a tornácon. Ezt jól kitömtük szénával, amire egy durvaszövésű lepedőt tettünk. Valahonnan valami keményebb vánkos is került, takaróul pedig egy pokrócot kaptam; így lakótársamtól és puha ágyamtól is megmenekedtem. A faluban rajzolgatva, festve lassankint megismerkedtem a lakossággal. Első jóbarátaim a kislányok voltak, akik kedves piros-fehér ruháikban rögtön körülvettek, mihelyt valahol letelepedtem. A bátrabbak rövidesen megszóllaltak: "Aggyík egy piculát!" - Kérdésemre, hogy azért mit vennének, a válasz mindig: "Bumbócukrot" volt. Tolakodók vagy szerénytelenek azért ezek sem voltak, másféle kéregetéssel vagy koldulással pedig ott nem találkoztam. Bumbócukros kislányaim azután is tartották a barátságot, sőt még nemrégen - majdnem negyven év után - is felkeresett egy öregedő parasztasszony és emlékeztetett arra az időre, mikor ő, még kislány korában, tőlem piculát kapott. Körösfő népének stílusérzéke nemcsak építkezésében és viseletében, de életformáiban is megnyilatkozott. Társadalmi szabályaik nagyon szigorúak, érintkezési formáik simák és kellemesek voltak. A durvaságot és több más vidék népénél, valamint akkor még a középosztálynál is gyakori duhajkodást, nemcsak lenézték hanem meg sem tűrték. Ha valaki esetleg - ami ritkán fordult elő - részegre itta magát és verekedni próbált, azt szépszerével félreállították. Akivel ez többször is megtörtént, azt már nem tartották rendes legény-, vagy embernek. De ez a szabály csak a falun belül volt érvényben. A körösfői legények sokat jártak munkára más helységekbe, olyanokba is ahol a verekedés virtus számba ment. Ott aztán - állítólag - nagyon kitettek a maguk és falujuk becsületéért. - Nemcsak a nagy, ünnepélyes alkalmak, mint az esküvők és temetések, hanem az élet minden apró mozzanatának, a köszönésnek, az étkezés rendjének meg voltak a maguk íratlan szabályai, és azokat mindenki szigorúan be is tartotta. Ha idegen ember került közéjük, aki ezek ellen vétett, azt modortalan embernek nézték. - Házigazdáim nagyon jó mestereim voltak, és tőlük az illemszabályokat, valamint a kalotaszegi tájszólást is hamar megtanultam. így aztán, miután a magyar parasztember gondolkodásmódját gyermekkoromtól fogvást ismertem, nem sok időmbe tellett, míg a körösfőiek teljes bizalommal bevettek maguk közé. De még egy lépési kellett megtennem, azt, hogy ruhá147