Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

FORRÁSKÖZLÉS - Maróti Géza (1875-1941) építész: Velenczei kiállítás, műcsarnok

őket egy darabig. Reggel a kupéban észrevettem, hogy a szép rubintos gyiirü Zorn kisujján ragyog. Visszaérkezve Velenczébe Fradeletto kétségbeesve fogad Caro Marotli... egy félbeszaki ihatatlan szóáradattal leadja, hogy Zorn drága gyűrűjét ellopták a kiállítási vitrinből. Én bele akartam vágni, de Fradeletto nem hagyott, "Aussprechen soll er" gondoltam és akkor majd leadom - de Fradeletto csak hadarja tovább - hogy Velenczében az összes gyanús idegeneket razzia-szeriien már letartóztatták - minden detektív mozgósítva van és semmi nyom, hogy engem kérnek mint jóbarátot, hogy milyen formában tudassák ezt a szomorú hin a távollevő Zornnal? Hát semmiféle formában, nyöghetem ki végre, hiszen nála van a gyürü, mert nem szeret nélküle utazni. Mivel van neki is egy vitrinkulcsa, egyszerűen kivette a kedvenc gyűrűt és nem tudta hogy szólni kellene róla valakinek. Velcnczét persze nagyon megszerettem a nagy idegenjáráson kivül eső halszagú kesekny sikátoraival csendes festői tereivel régiségboltjával. Szeretem a Mercaria finom üzleteit, a fekete kendős velenczei lányokat, a régi megsárgult márványokat, amelybe egy világjáró nép véste bele gazdag életét és messziről inspirált byzanitivizmusát. Mondhatom, hogy nemcsak saufolás volt Velenczébcn - a világnak ezen szerintem legszebb városában. Amint említettem nem volt nap. hogy a Márkus templom mozaikjai alatt el ne töltöttem volna az én meditáló félórámat. Csodáltam a mozaikok utolérhetetlen extalikáját amelyeknél oly áhítattal követték a Megváltó lábnyomát. Utolérhetetlen, valahogy ma már nem létező és ki nem keverhető színekkel vannak a mozaikok kirakva, csak az oro granuloso antico ugyanaz - mint az örökös aranyborjú - amely soha sem változik. Nekem akkor kivételesen fel volt szabad járni - az örökös állványokra a hol a mozaikokat javították. Különösen még ma is eszemben van egy mozaikrészlet a hajó jobb oldalán, mely még ősi érintetlen állapotban volt. akkor kezdték javítani. Getsemane kertje a Megváltóval és tanítványaival. Valahogy érezni az ablakokon a Kidronvölgy hűvös kakaskukorékoló pirkadásál. Még akkor nem tudhattam, hogy a világháborúban én is ugyanott fogok dideregni egy hűvös reggelen. A mennyire utáltam a barokk időben készült teljesen anyagszcrütlcn mozaik "falfestményeket" annyira nem tudtam betelni a Nartcx gyönyörű elbeszélő mozaikjaival, a hol mindennap egy-egy új részletet találtam és egy új elbeszélést hallgattam. Ma az emberek már nem tudnak ilyen teremtő módon vallásosak lenni, mert az extasis nem a szépség keresésében, hanem a megnemértés és gyűlöletben éli ki magát. Művészileg oly szegény és névtelen korunk már soha sem fog felemelkedni ezen régi világ ájtatos müvészetszeretetéhez, melynek a Márkus templom talán a legszebb kincseskamrája, a szó legszorosabb értelmében. Itt érezni csak meg némelykor egy elröppenő csendes pillanatban, hogy a komoly gregoriánus karénekek mennyire hozzáillcnck a régi mozaikokhoz az aranyos zománezokhoz és a kristály ereklyékhez. Azok a szabálytalan sokszor csámpás ivek és legörbitések. amelyeken az aranymozaik oly tudatos pompásan hal valami nagyon nagy szeretettel csinált szabadkézimunka jelleget ad az egész remekműnek. Olyanféle különbség ez mint mondjuk egy bambergi dóm egy kézzel varrott régi misemondó ruhája, vagy az upsalai dóm uszályos királynőköntöse - és egy mai géphimzés. Egyszóval mi már hiába akarunk ilyen mozaikot csinálni. Ez a kövenként áhítattal rakott szabadkézi munka lényege már nincs a levegőben. Minden industrializálódolt és még a legszebben érett modern munkákon is rendesen megérezni a Taylor szistemál vagy képletesen egy mérgesgáz gyár reflexeit. Ezeket a szép megérzéseket kaptam fizetésid velenczei nagy munkámért, mert anyagilag ez is nagy leégés volt. mert az építészi tiszteletdíjamon kivül hajói emlékszem még vagy 135