Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

FORRÁSKÖZLÉS - Maróti Géza (1875-1941) építész: Velenczei kiállítás, műcsarnok

14.000 aranylirát a magaméból ráköltöttem, legnagyobbrészt magára az építkezésre és az utazásokra. Ezek a Márkus templomi szép megérzések segítettek az otthoni gyülöletháborűt valahogy épp idegekkel megúszni. Hogy ezen idegek sem lehettek a legjobb állapotban, azt később a körülményeimet ismerő bécsi orvostanár a következő sentenciában fejezte ki. - Uram ha Ön nem akar tönkremenni, akkor egészen új és más foglalkozást kell kezdenie. Én halászatot vagy vadászatot ajánlok, mert itt sokat lehet nyugodtan kint a természetben. Természetesen Poldi és Puci is gyakran voltak Velenczében, a honnann még máig is megmaradt néhány használati emléktárgyunk. Többek között Poldinak egy aranyból vert hosszú napemyőrudja és nekem egy teljesen elefántcsontról készült sétapálczám. "Jedes Ferchen hat sein Plaisierchen" Mi mindig szerettük a szép holmikat és ma is tele van a házunk velük. Sok pénzbe kerültek és ha az ember el akarná adni - úgy semmit sem kap érte. Ilyen nem praktikus investálásból áll az egész életem. Grimsani szerette volna ha Velenczében letelepednék. A Santa Maria della Saluta oldalán lévő nagy udvaros régi kolostorépületet akkor az ő közbenjárásával műteremnek potom áron megkaphattam volna. Persze itt nem lett volna szabad építkezni, hanem a régi körülépitett alacsony kolostorudvart kellett volna ezen célra rendbehozni. Ma örülök hogy nem ugrottam bele, mint hogy eszembe jutott a 10 hold szőllő felesleges vétele Kecskeméten. OLASZ KIRÁLYI PÁR LÁTOGATÁSA VELENCZÉBEN Éppen most 1937 májusában van látogatóban Budapesten az olasz királyi pár. Nekem eszembe jutott a látogatásuk sok évvel az előtt - azt hiszem 1909 - vagy 1910-ben, a velenczei magyar műcsarnokban. Megpróbálom visszaidézni. Egy sürgöny jött utánam Zebegénybe, hogy azonnal jöjjek Velenczébe, az olasz királyi párt műcsarnokunkban körülvezetni. Velenczében akkor nagy királyi párt fogadó ünnepségek voltak. A Márkus tér persze tele tenger néppel. A királyi pár is sokszor mutatkozott az ablakban vagy az erkélyen. Velenczei tartózkodásuk utolsó napján voltak a mi pavillonunkat megnézendők - és program szerint onnan - a Giardini Pubblici-ből egyenesen a pályaudvar volt a tervbe véve. Előzőleg egy udvari személy - valami gróf - a nevére már nem emlékszem - megbeszélte velem a részleteket. Abban állapodtunk meg, hogy a Magyar Műcsarnokot exteritorialis területnek tekintik, az Uralkodópárt a bejáratnál egyedül én fogadom és vezetem, mig a többiek bizonyos távolságban visszamaradnak. Ott állottam tehát zsakettben és cilinderrel - testhezálló melegben - a műcsarnok aranyeozinos ive alatt, mint egy hosszú várakozójel. Jön a királyi pár - mögöttük a nagy kiséret, admiralisok, magasrangú tisztek, előkelő velenczei civilek, közöttük persze sok jóismerős. A királyi pár igen kedvesen milanói ismerősként üdvözöl és a királynő kézcsókra nyújtja a kezét. Ismét jól megnézem őket. A királynő magas, karcsú, szép, és fiatal. Nem kell királynőnek lennie, hogy mindenütt észrevegyék. A király oly kicsi mellette, hogy még sámlin állva sem ér fel hozzá. Nagy fej, ormótlan magas tiszti sapka alatt. Rossz fogak, kesernyés mosoly. Hosszú felsőtest, rövid bőrkamáslis végtagok. Kezében a diszbekötött katalógussal, elegáns gesztusaival mégis valahogy meg tudta adni a módját. De az ember mégis csak csodálja, hogy ilyen szép feleséget kapott. Olaszúl beszélünk. A király közben megjegyzi, hogy beszél németül - de a nyelv nem izlik neki, mert nem szereti a németeket. (Vájjon ma szereti őket?) A királynő tud néhány szót magyarul is, mert még mint montenegroi herczegkisasszony tanult valamit. Én időközönkint elfelejtem hogy kiket vezetek 136