Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

FORRÁSKÖZLÉS - Maróti Géza (1875-1941) építész: Velenczei kiállítás, műcsarnok

azon "hobbyt" hogy szerette a ritka szép drágakövekel. Emlékezem hogy egy vagyoni érő, gyönyörű nagy rubinkőhöz is csinált magának miivészi aranyfoglalatot, a melynek csodájára jártak a kiállításon. Zorn kevésbeszédű északi maczkó volt. Még ivás közben is ritkán dörmögött valamit - de az mindig mélyen szántott. A hallgatásban és sok dolgunk együtt való nézésében lassan aztán megértettük egymást. Egyszer Zornnal és Peimell-el a hires amerikai grafikussal, a ki szintén clbirt egy pohárral "Ein guter Landschafter nimmt zu jeder Tageszeit Eindörchc und Schnäpse zu sich" jelszóval, hármasban egy szakavatott gondolás irányító szárnyai alatt végigtapasztaltuk az összes valamirevaló velenczei "knichebeim" helyeket - mondjuk magyarán snapszbutikokat - a miket ma coctailos barnak neveznének. Az utolsó állomáson, valahol a hotel Brittannia tájékán aztán önállósítottuk az expedíciót és a gondolás! ki már nagyon bizalmas lett a sok pálinkától és ennek jeléül a czipőt is levetette - hálátlanul - "der Mohr kann gehen" jelszóval - kellő fájdalomdíjjal menesztettük. Mi hárman pedig később reggel felé a mikor már sok volt bennünk a Szent Márk tér felé ballagtunk, hogy a hotel Daniellit elérhessük a gyönyörű velenczei pirkadásban. Nem jutottunk tovább az oroszlános oszlopnál. Ott váratlan talajnehézségek keletkeztek, a melyeket nem bírtunk leküzdeni pedig már nem is voltunk messzire a hotel Daniellitől. Pcimell azt súgta nekem, hogy ő most csak egy perezre lefekszik az oszlop tövébe, mert álmodni szeretne Velence régi nagyságáról. Zorn az északi vikingekről beszélt, hogy bizonyára azok is ittak jó néhány kupiczával ugyanezen partokon. Én a pedig természetesen komámat a jó öreg Attilát emlegettem. Elhelyezkedtünk tehát Vclencze ősi szimbóluma alatt, hogy megálmodjuk álmainkat. Én közben mintha felébredtem volna. Pedig nagy kár mert Attila épen mennyegzői tort ült - de nem ivott - mert Ildikót várta - és én mindkettőért nagyon irigyeltem. Fel akartam kelni, de nem tudtam hogy melyik is az én lábam. Már már úgy volt, hogy külső segítség nélkül végleg ott "parkozunk" a mikor is megjelent egy mcntőexpedició a hálátlanul elbocsátott gondoliere vezetésével. Ezen gondolás a Daniellihez tartozott és lart pour lart meg akarta várni hazajövctelünkct, hogy még néhány soldit vagy szivart kifechtöljön. Mivel túlsoká késtünk az éji homályban, a furfangos taliány keresésünkre indult, hogy szolgálatait esetleg újból felajánlhassa. Mázlija volt. Mi meg huszonnégy órát aludtunk utána egyfolytában. Zorn ilyenkor tanácsomra mindig hideg muslágokat kért a talpára. Egyszer Zorn el akart engem csábítani, hogy menjek vele egész szolid alapon - Torcellóba. Nekem sok dolgom volt épen és tréfából azt mondtam neki. hogy csak úgy megyek, ha egy zongorát is viszünk magunkkal. Ebéd után jön a portás és jelenti, hogy kérem itt a zongora. Miféle zongora? kérdezem és rosszat sejtve - Zom mosolygott. Hát a zongora a nagy motorcsónakon. Beültünk a szálloda vizfelőli oldalkapuja előtt álló motorosba a melyiken tényleg ott volt a pianinó. Jókedvűen, de szótlanul néztük egymást - és a sok kíváncsit - a kik azt hitték hogy valami zongora ágensek vagyunk. Később Zorn odaszól hozzám. Zongorázzál valami magyart. De hiszen én nem is tudok kedves pajtikám - Hát akkor minek nekünk a zongora: Zornnak pedig nem volt igaza, mert nagyon impozáns úgynevezett zenei landolást végeztünk Torcelloban és Buránóban, aholis én nagy dinamikájú ügyel improvisáltam - az összecsődült őslakók és tényezők spontán gyönyörűségérc - a kik mindig valami "matti"-! emlegettek. Végre is Torcello élvezése után Buranóban egy sok rézkondérral diszes régi konyhafélében vetettünk horgonyt, és kaptunk egy kis vendégmarasztaló borocskát - az összecsődült összes szomszédasszonyok és egyéb nemű naplopók között, hogy aztán egy boldog és gátlásnélküli délután emlékével zongorástól. ismét hazakeveredjünk. Zornék egyszer néhány napra Flórenczbe akartak utazni és megkértek, hogy kisérjem cl 134